Orcátlan népség!
Én önmagammal vívom harcomat, az ellenséget nem méltatom tusakodásra. Gyalázatosan felemelt mihaszna, el akar gáncsolni, pedig mindent nekem köszönhet! Most is én vagyok az önpecsétnök, mint akkor. Vegyük tudomásul, nem csak ő körített ostoba szólamokkal, cefet lebenyekre hivatkozva. Tudna is ő mást mondani!
Tény, hogy jobb helyet talált a végzetes játéknak, mint amit magam jelöltem ki, néhány jeles társam tanácsára. Mit képzelt? Tán csak nem azt, hogy rendelkezik életem felett, s a magáéval? Kiút csak a személyem megjelölte helyről vezetett egy csendesebb dicsőségbe. Így, a legfőbb bűne – még magamnak sem mondok mást, mint következetes előéletemben – magam, s ez által a nép bitóra juttatása. Ugyan mit számít az a néhány tízezer, hátramaradt akasztani való? Parancsot szegve, vesztesek alantas sorsára juttatott! Hiába ez a sok pecsételt, szép szavú okirat, innen marakodó, s velem együtt élni akaró urak közül? Gyalázatos bitang, kinél mocskabbat hátán nem hordott a föld! Hóhérjává lőn saját hazájának, ágrólszakadt pórfi, pór.






