^ Vissza Fel

Megkezdődött az új tanév

Diáksarok  ,   2015. szeptember 18. péntek 

A verőfényes napsütésnek köszönhetően szeptember 14-én szinte mindenütt szabadtéren tartották a tanévnyitókat.

Nagykágyán Karancsi Béla igazgató köszöntésével nyílt meg az idei iskolai év, aki az Itt van az ősz, itt van újra című Petőfi-költemény soraival kezdte beszédét. „Szép, mint mindig énnekem – folytatta –, még akkor is, ha nem mondhatom azt, hogy az idei tanév könnyebb lesz, mint az előző volt. A nagykágyai 1-es számú szakközépiskola épületei még építkezés alatt állnak, így tantermek és műhelyek híján a diákok a szakmai gyakorlatokkal kezdik a tanévet, míg az V–VIII. osztályok és a középiskolások a Pongrácz-kastélyban kezdhetik meg a tanulást. A fizikai korlátok nem írhatják felül a szellemet. Székelyhíd város anyagi korlátait meghaladva támogatja az iskolakomplexum munkálatait. Szakképzett tanáraink hivatásszerűen végzik munkájukat, úgy az elméleti oktatásban, mint a szakmai gyakorlatban” – mondta az igazgató.

Csokalyiak élménydús kirándulása Kassán

Közélet    2015. szeptember 15. kedd 

Szeptember első szombatján kora reggel ismét felbolydult a református templom előtti tér Csokalyon, hiszen közel ötven ember indult el Kassára kirándulni. Délelőtt 11 órára érkeztünk meg a felvidéki városba, ahol borongós, esős idő fogadott bennünket. Hála Istennek ez senkinek nem szegte kedvét, előkerültek az esőkabátok és esernyők, és nekikezdtünk a főtér feltérképezésének. Az első megálló a város címerénél volt, majd a Szent Mihály-kápolnát és a Szent Erzsébet-dómot látogattuk meg. Ez utóbbi épületet Európa egyik legszebb székesegyházaként tartják számon, és itt helyezték 1906-ban örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelmet, édesanyját, Zrínyi Ilonát és idősebbik fiát, Rákóczi Józsefet is. Az ő kriptájukban a Himnusz eléneklése után koszorút is elhelyezett kis csoportunk. Néhány bátor jelentkező a székesegyház egyik látogatható tornyába is felmerészkedett, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra.

Díjmentes lomtalanítás és szelektív hulladékgyűjtés Érköbölkúton

Közélet  ,   2015. szeptember 15. kedd 

szeptember 19. szombat
Tisztelt lakosok a Székelyhídi Városi Önkormányzat és a AVE Bihor cég őszi lomtalanítási akciót szervez.

A lomtalanítás keretében lehetőség van megválni a háztartásokban keletkezett nagydarabos hulladékoktól, lomoktól:

  • építési törmeléket
  • autógumit
  • zöldhulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű)

Ne készítsen ki:

  • a háztartásokban naponta képződő háztartási hulladékot (ezt kéthetente elszállítják)
  • mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot (trágya)

Focitábor a Republic együttessel

Kanapé  2015. szeptember 9. szerda 

A székelyhídi gyerekek már hetedszerre vettek részt, jómagam pedig harmadjára voltam a magyarországi Gyermelyen megtartott egyhetes focitáborban. Mielőtt részletezném a hat nap történéseit, engedjenek meg kedves olvasóink egy Tamás Gábor-idézetet: „Mi, magyarok, így szétszaggatva, a világban szétszóródva is EGY lelki haza gyermekei vagyunk, és felelősek vagyunk egymásért.”

Hogyan jön a focihoz ez az idézet? Kókai Rita gyermelyi polgármester asszony és Tóth Ágnes táborszervező folyamatosan építették be a határon túli magyarokat. Idén a 24 (!) székelyhídi gyerek mellett szinte ugyanennyi kiskorú érkezett a felvidéki Kürtről és a kárpátaljai Beregszászról is. A helyi gyerekekkel együtt idén több mint százan vettek részt a programokon. Hogy a nemzettudatot még jobban megidézzük, ez évben először a megnyitó ünnepségen részt vett a Republic zenekar minden tagja is, focicsapatot alakítva. Kókai Rita szavaival élve: „Erről az együttesről mindenki tudja, hogy milyen elveket képvisel. A szövegeikben megcsillannak azok a lelket melengető nemzeti érzések, amelyeket mi is képviselünk!” Így is van ez rendjén, hisz ez a tábor nemcsak a fociról szól. A napi két-három edzés mellett a gyerekek korcsoportokra osztva egymással gyakorolnak, együtt étkeznek, egy épületben vannak elszállásolva. Akár életre szóló barátságok alakulhatnak, négy országon átszövődő szoros kapcsolatok jöhetnek létre.

Díjmentes lomtalanítás és szelektív hulladékgyűjtés Érolasziban

Közélet  ,   2015. szeptember 7. hétfő 

szeptember 12. szombat

Tisztelt lakosok a Székelyhídi Városi Önkormányzat és a AVE Bihor cég őszi lomtalanítási akciót szervez.

A lomtalanítás keretében lehetőség van megválni a háztartásokban keletkezett nagydarabos hulladékoktól, lomoktól:

  • építési törmeléket
  • autógumit
  • zöldhulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű)

Ne készítsen ki:

  • a háztartásokban naponta képződő háztartási hulladékot (ezt kéthetente elszállítják)
  • mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot (trágya)

Fotó- és filmtábor: Csapó 3! Forog!

Diáksarok  ,   2015. szeptember 5. szombat 

Nem akarok dicsekedni és azt mondani, hogy az Érmelléken belül Székelyhíd média-nagyhatalom, de azért itt „valami van a levegőben”: és itt most nem feltétlenül hazabeszélek (pl. az Ér Tv-re vagy a suli Médiakörére célozva), de mindenképpen dicséretes dolog, hogy akad néhány lelkes, filmszakot végzett egyetemista, pályakezdő filmes is, akik most már harmadszorra szervezik meg a V–VIII. és IX–XII. osztályos diákok számára a Székelyhídi Fotó- és Filmtábort. Idén a helyi szervezők (Kővári Szabolcs, Major Lajos és Nagy Kristóf) sorát az udvarhelyszéki László Barna is kiegészítette, aki különböző stúdiófelszerelésekkel is segítette a strandon négy napon át dolgozó két stáb eszközigényét.

A résztvevő diákok megismerkedtek a forgatókönyvírás, rendezés, gyártásvezetés, operatőrködés és vágás alapfortélyaival, dramaturgiai fogalmakkal, az operatőri plánokkal, a fókusztávolság és a mélységélesség kérdésével. A strand témakörére támaszkodva – két stábban dolgozva – egy-egy kisjátékfilmet kellett elkészíteniük, egy harmadik (a werkes) csapat pedig nyomon követte a másik két csapat munkáját. A kisjátékfilmek elkészítése mellett fotós feladatok is vártak a filmes palántákra – pl. egy történet elmesélése egy fotósorozat révén úgy, hogy közben figyelembe veszik a fordulópontok és a képek egymásra vághatóságának bonyolult szabályait is.

A két elkészült alkotás – közös témájuk ellenére is – két különböző műfajt képviselnek: Szökőcs Róbert Más világ című alkotása inkább az akciófilmek paródiájának hat, Bodor Cristian (és a forgatókönyvíró Kaszonyi Szilárd) A kívülálló című alkotása viszont egy szürrealisztikusabb világot teremt meg, némi társadalomkritikával fűszerezve.
Mindenképpen pozitív üzenete van annak a ténynek is, hogy akik a 2013-as, első ilyen jellegű táborban részt vettek, idén is jelen voltak, mellettük azonban számos „újonc” is jelentkezett (a résztvevők közel fele). A két csoport (a „veteránok” és a „kezdők”) nagyon jól együtt tudtak működni, semmilyen konfliktus nem nehezítette a stábok munkáját.
Egy filmtáborban való részvétel nem feltétlenül jelenti azt, hogy valakiből feltétlenül filmesnek kell lennie: az intenzív csapatmunka, az alkotói közeg, a vizuális kreativitás fejlesztése viszont mindenképp fejlesztő hatással van a kamaszok önkifejező és együttműködő készségére.

A szervezők köszönik a Communitas Alapítvány és az Ér Tv támogatását is. Ha valaki szeretné kipróbálni magát négy nap erejéig a filmes szakmában, vagy kíváncsi arra, mit fed a pitching vagy az amerikai plán fogalma, azt jövő augusztusban a szervezők szívesen várják a 4. Fotó- és Filmtáborban. Mert, ahogy korábbi években is ígérték: a film forog tovább. Nemcsak az Első Emelet régi slágerében, de a székelyhídi termálstrandon is.