Nem sikerült a Tulipán Kupán való ismételt bravúr a korábbi kétszeres győztes Csokalyi Interstecs kispályás focicsapatának, amelynek alapemberei közül többen – részben sérülés miatt – hiányoztak az augusztus 11-i hegyközpályi döntő mérkőzéseken. A nagyon megfiatalított csokalyi csapat bravúrosnak nevezhető módon jutott tovább a tizenkét együttest felvonultató szalárdi selejtezőn aratott tornagyőzelemmel. A csoportmeccseken ugyanis még kikapott az Interstecs a szalárdiaktól, de az elődöntők után a döntőben újra összecsaphattak, ahol már a csokalyiak bizonyultak jobbnak egy góllal. Szép sikert ért el a csapatban most debütáló Pál Erik, őt a torna legjobb kapusának választották a szervezők. Mellette a sikerből kivette a részét Kaszonyi György, Kaszonyi Peti, Oláh Róbert, Pál Róbert, Papp Nándi, Papp Sándor, Pintea László és Szűcs Tibor.
A hegyközpályi döntőre azonban több problémával kellett szembesülnie Erdei Imre csapatvezetőnek. Első számú kapusa után elvesztette Juhász Gyurit (kézsérülés miatt nem állt rendelkezésre) sikeresen pótló Pál Eriket is, aki görögországi nyaralását töltötte. Oláh Robi is sérülés miatt maradt távol, Papp Sándor csak a második csoportmeccsre tudott érkezni, Csorba Gézának pedig kisebb térdproblémával kellett játszania. Így is majdnem sikerült a továbbjutás, a belényesújlaki 3-6-os vereség után az Interstecs 8-1-re ütötte ki Telegdet. A Margittával játszott ki-ki meccsre elfáradt a csapat, hiába vezettek 2-1-re, a vége 5-2 lett oda. Így az RMDSZ által szervezett Tulipán Kupa történetében, mikor elindult az Inter, idén először kupa nélkül maradtak a csokalyiak.

 
Juhász György