A címben szereplő fordulat a székelyhídi GV Team sportfavágó csapat egyik jelmondata. Ennek szellemében vágta, sőt aprította, szeletelte a különböző farönköket a csapat öt tagja (Nagy Botond csapatkapitány, továbbá Dan Petrescu, Nagy Csongor, Pálfi Károly és Cristian Marina), akik részt vettek június 9-én Kolozsváron, az egyik multinacionális bevásárlóközpont parkolójában szervezett országos Stihl-kupán. Mondhatni, abszolút székelyhídi fölény volt jelen, hiszen rajtuk kívül mindössze hárman kvalifikálták magukat az országos versenyre – ők a Stihl Timbersports aradi és vajdahunyadi csapatának tagjai.

 

A versenyt nagy médiafigyelem követte, hiszen a Pro Tv élő adásban közvetítette az eseményt, a nézők száma ugyanakkor némileg elmaradt a várakozásoktól – pedig a szervezők mindent elkövettek, hogy interaktívvá tegyék ezt a közel háromórás show-t: a versenyszámok közti szünetekben, amíg a technikusok előkészítették a színpadot, a nézők számára is szerveztek kisebb versenyeket.

favago IMG_1443

Maguk a „nagyok”, vagyis az országos döntő résztvői páronként mérték össze erejüket, öt különböző versenyszámban (ezek között volt baltás, kézi keresztvágó fűrészes és motoros láncfűrészes vágás is). Valamennyi versenyszámnak pontos szabályai vannak, amelyek betartását egy brit versenybíró is felügyelte. A bajnokságot végül Dan Petrescu nyerte meg, Nagy Botond pedig ezüstérmes lett. Rajtuk kívül még a hunyadi Costel Pleș állhatott fel a dobogóra. A bajnokság tétje volt ugyanakkor az is, hogy kik képviselhetik Romániát az október végi, stuttgarti világbajnokságon – a négyfős keretnek így tehát két székelyhídi tagja is van, akiknek ezúton is szeretnénk gratulálni, akárcsak Nagy Csongornak, aki ekkor ugyan csak a tartalékos 5. helyet szerezte meg, az országos verseny után néhány nappal azonban Olaszországban részt vett egy világversenyen, és itt aranyérmet szerzett a 25 év alattiak kategóriájában.
Székelyhíd lassan sportfavágó nagyhatalom lett. Mi már vágjuk.

 
Hevesi Zoltán