Három év kihagyás után ismét focitábort szerveztek július utolsó hetében Székelyhídon. A korábbi két alkalomhoz hasonlóan idén is csatlakoztak gyerekek a határon túlról. Jelen esetben Berettyóújfaluból érkezett egy nagyobb csoport edzőikkel együtt a közös idény előtti felkészülésre. A Hajdú-Bihar megyei városból Nagy Bence és Szitkó Róbert kísérte el a tizenhat utánpótlás-korosztályú gyereket. A Székelyhídi Sasok edzői, Juhász György, Oláh Márton és Oláh Róbert, a tábor szervezői foglalkoztak a Székelyhídról és a hozzá tartozó településekről érkezett szintén tizenhat fős csoporttal. A városi sportpályán tartott napi foglalkozások, tréningek rendkívül sokoldalúak voltak, hiszen az erőnléti, fizikai felkészítésen kívül a labdanélküli és labdás mozgásokat is gyakorolhatták a fiatalok, továbbá technikai, ügyességi edzéseket is végeztek az egy héten át tartó táborban.

A tanultakat és tapasztaltakat pedig minden nap edzés után barátságos mérkőzésen gyakorolták, ahol az edzők három csapatba osztották a 32 ifjú labdarúgót. Az edzések és barátságos mérkőzések után azonban megérdemelt volt a pihenés, ami szintén aktívan telt, hiszen a táborozók különféle szabadidős programokban vehettek részt a székelyhídi termálstrandon.

A focitábor végig remek hangulatban zajlott, a tábor zárónapján, pénteken pedig minden résztvevő gyereket emléklappal jutalmaztak meg a szervezők, edzők. Új barátságokkal és új élményekkel is gazdagodhattak a gyerekek, a szervezők pedig kifejezték abbéli reményüket, hogy jövőre ismét találkozhatnak a résztvevőkkel és továbbfejleszthetik a tanultakat, gyarapíthatják a most kialakult kis közösséget. A székelyhídi focitábor megvalósulását a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.


Írta: Kiss Lóránt