Gólzáporos meccsen győzött a felnőtt csapatunk, a Törekvés utánpótlása (U15) pedig elkezdte a pontvadászatot

Toronymagas esélyesként legyőzte a Székelyhídi Törekvés a Nagyváradi Luceafărult a Bihar megyei labdarúgó-bajnokság második, szeptember 10-i fordulójában, miután egy héttel korábban értékes egy ponttal zárta a nyitófordulót Mezőtelegden. Aki jártas a megyei fociban, erre tavaly még felkapta volna a fejét, azóta viszont tudjuk, hogy a váradiak a harmadik ligából való kiesés után tulajdonképpen csak ifjúsági korú játékosokkal maradtak, ráadásul -24 pontos büntetéssel kezdenek a tavalyi fizetések elmaradása miatt.

Ezen előjelek után egyáltalán nem volt meglepő az, amit szombat délután látott a szép számú szurkolósereg a városi stadionban. Az Ármós – Kéri, Lőrincz, Kulcsár, Szabó – Silaghi, Daroczi, Kaszonyi – Finta, Sas, Hendre kezdőtizeneggyel felálló hazaiak tulajdonképpen már az első játékrészben pontot tettek a mérkőzés kimenetelére, 5-0-s előnnyel vonulhattak pihenni. A második félidőre Kiss Sándor vezetőedző mindenkinek játéklehetőséget adott, Oláh a kapuban, Pál, Pop, Mare és Kádár pedig a mezőnyben bizonyíthattak. Sikerült is még háromszor betalálni, így a vége:

Székelyhídi Sasok Sportklub – Nagyváradi Luceăfarul 8-0 (5-0)

Gólszerzők: Kaszonyi, Sas 2, Daroczi, Hendre, Kádár, Finta és Silaghi.

 Az utánpótláscsapatunk szintén hazai pályán játszhatott múlt szombaton , az U15-bajnokság nyitófordulójában az érmihályfalvaiakat fogadták Oláh Róbert tanítványai. Betegségek és különböző igazolt hiányzások miatt mindössze tizenkét játékos állt az edző rendelkezésére, ami sajnos a végére meg is bosszulta magát. Hiába szerezte meg Nyéki Máté gyors góljával a vezetést a Töri, a vendégek még a szünetig egyenlíteni tudtak, majd a második félidőben még hármat rúgtak az amúgy nagyon jól védő Mátyus Dominik kapujába.

Székelyhíd – Érmihályfalva 1-4 (1-1)


Írta: Juhász György