Szellemi és ügyességi vetélkedõvel egybekötött egyházmegyei ministránstalálkozót szerveztek a szentjobbi római katolikus plébánián szeptember 22-én.

 

Huszonegy település – Székelyhíd mellett Bélfenyér, Bihar, Bihardiószeg, Élesd, Érkeserű, Érmihályfalva, Kárásztelek, Királydaróc, Margitta, Micske, Monospetri, Nagyvárad (Szent József- és Szent Katalin-telep), Szentjobb, Szilágycseh, Tasnád, Tasnádszántó, Tenke, Váradolaszi, Váradszőlős és Zilah – plébánosai hozták el ministránsaikat, hogy összemérjék szellemi erejüket és ügyességüket, és eltöltsenek egy kellemes napot Isten áldásával és a Szűzanya pártfogásában.

 

A találkozó mottója „Az Úr színe előtt állok,/Együtt színezzük a világot!” volt, miszerint értékeinkkel, tanulságtételeinkkel adjunk színt az egyre inkább kiszürkülő világnak.
A rendezvényt a Böcskei László nagyváradi megyés püspök által celebrált szentmise tette még ünnepélyesebbé, amelyet a ministránsokért ajánlottak fel. A magasrangú egyházi elöljáró Szent Lukács könyvéből az apostolok kiválasztásáról szóló interaktív evangéliummagyarázatában kiemelte, hogy mennyire fontos a tanúságtevés, a megerősödés, nemcsak a ministráns létben, de a mindennapi életben is. A püspök az általa „mennyei édesanyának” nevezett Szűzanya különleges áldását kérte, hogy a megszólítás, a meghívás, a közösség kialakulását eredményezze, és mivel a közösségnek teremtő ereje van – lásd az egyház megalakulását –, megtartani és munkálkodni kell a közösség fejlődéséért, megmaradásáért.
Böcskei László prédikációjában hangsúlyozta a ministráns hivatását, ami annyit jelent, hogy „jót tegyünk, jót cselekedjünk a templomban és a templomon kívül. Nem elég tudni, hogy hogyan kell viselkedni, úgy is kell cselekedni”.
A szentmise végén ismertették a nap további programjait, miszerint szellemi és ügyességi vetélkedőkre várják az érdeklődőket.
Az ügyességi versenyek a futballpályán zajlottak, a jelenlevők nem kis szórakozására, mivel számos taktikai és gyorsasági játékot eszeltek ki a szervezők.
A nap végén Blanka vincés nővér hirdetett eredményeket. A szellemi vetélkedőkben részt vevő csapatok közül Az Úr katonái (Nagyvárad) győztek, a II. díj a Szent Kereszt csapatáé Kárásztelekről, a harmadik helyen pedig Tasnádi Bástyák csapata végzett. Az ügyességi versenyeken nagyon szoros verseny alakult ki, de sikerült itt is kiosztani a díjakat, a bélfenyéri gyerekek az első helyezést vihették haza, utánuk a házigazdák örülhettek az eredményeknek, harmadikok lettek a szalacsi plébánia ministránsai.
A nap közös imával és püspöki áldással zárult.
B. J. R.