Meghozta gyümölcsét a többnapos csokalyi készülődés

„Az idő közel” – hangzott Pál apostol szava advent első vasárnapján Tokár Imola tiszteletes asszony tolmácsolásában a csokalyi református templom szószékéről. Az istentisztelet végén az idén felújított volt felekezeti iskola emeletére, a gyülekezeti terembe invitálta a híveket Tokár Sándor lelkipásztor. Itt talált helyet a második alkalommal megrendezett Adventi vásár.

Az asztalokon szép rendben sorakoztak az eladásra szánt alkotások. Adventi koszorúk, parafadugóból készült angyalkák, karácsonyfadíszek, a gondosan becsomagolt mézeskalács és pörkölt dió, minden, mit a gyülekezet tagjai, kicsik és nagyok, gyermekek és szülők együtt készítettek. Senki sem tért haza üres kézzel, mindenki megtalálta a számára legkedvesebb vásárfiát, ami méltó dísze lesz otthonának karácsony estéjén. A tágas helyiséget elvarázsolt illatok lengték be, nagy sikere volt az asszonyok sütötte lángosnak és jó volt megbeszélni az élet apró-cseprő dolgait egy csésze finoman illatozó teával a kézben a szeretetvendégségre hívogató asztal körül. A közösen eltöltött értékes idő, amíg a kézműves termékek készültek, a jóízű beszélgetések kovászként fogják össze a gyülekezetet. Így lesz az ünnep mindenki adventje Csokalyon, ahol a második gyertya lángja sem loboghat eseménytelen.

Következő vasárnap, december 9-én istentisztelet után a diószegi református egyházközség furulyacsoportjának előadását hallgatta meg a gyülekezet. Ez alkalommal is mindenkit szeretettel hívtak, vártak. A harmadik adventi gyertyalángot egy közös kirándulással kívánják emlékezetessé tenni. Debrecenbe utaznak igét hallgatni, és az istentisztelet után megnézik az ottani karácsonyi vásár kínálatát. Ahogy a kör bezárul, a negyedik gyertyaláng újra itthon lobban. Kipróbált, bejáratott út ez, hisz tavaly is így tették meg ezt az utat karácsonyig, a Megváltó születéséig. Mert bár az Úr egyenként szólít meg mindannyiunkat, ígérete az, hogy ott lesz jelen ahol az Ő nevében összegyűlnek.

Rupárcsics Judit Csilla


Írta: Ér hangja