Számos játszótérrel gazdagodott Székelyhíd és a hozzá tartozó öt falu az utóbbi néhány hétben. Ez egyrészt az önkormányzat által építtetett négy székelyhídi játszóteret jelenti, melyről már olvashattak előző lapszámunkban, másrészt a Tulipán Kaláka nevet viselő program keretén belül a falvakon felépített játszótereket. A program két legkiemelkedőbb célja, hogy a régi kalákákhoz hasonlóan összehozza, összekovácsolja az embereket, s eközben az emberek együtt valami hasznosat csináljanak.
Ugyanennek a programnak az eredményeként április elején több székelyhídi óvoda udvarán is serény kezek dolgoztak az ott működő játszótereken, hogy azokat homokozóval és padokkal lássák el, valamint a felsővárosi óvoda udvarán egy teljes játszóteret építsenek fel. A székelyhídi önkéntesek toborzása főként az óvónők feladata volt, akik már jóval korábban szóltak a szülőknek erről a programról, mely kitűnő lehetőség arra, hogy egy közösség tagjai összefogjanak és kevés pénzből vagy akár semennyiből valami jót hozzanak ki.
Az ezt követő héten a Székelyhídhoz tartozó falvakban is öt játszóteret építettek fel szorgos segítők, akik fontosnak érezték, hogy valamit tegyenek a közösségért, melynek tagjai. Az akció, mely április elején kezdődött Székelyhídon, most végre a városhoz tartozó öt falut, Csokalyt, Érköbölkutat, Érolaszit, Hegyközszentmiklóst és Nagykágyát is gazdagította egy-egy korszerű játszótérrel. A Tulipán Kaláka nevű program célja teljes mértékben megvalósult, hiszen az öt faluban összesen több mint száz ember dolgozott együtt a játszóterek felépítésén. Külön dicséretet érdemelnek a csokalyiak, akik a legtöbben verbuválódtak össze, egészen pontosan ötvenen.
A munkálatok haladását Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere személyesen is ellenőrizte, hiszen neki is régi vágya teljesült a játszóterek megépítésével, annál is inkább, mert egyik faluban sem volt egy olyan hely, ahová a szülők nyugodt lélekkel elvihették volna csemetéiket kikapcsolódni. Gratulálunk nekik ehhez a nem kis ajándékhoz, s kívánjuk, hogy nagyon sok mosolygós gyerek használja a játszótereket.
Pap Enikő
Vélemény, hozzászólás?