Negyedszázadnyi hallgatás után megszólalt a csokalyi templom orgonája

Verőfényes napsütés és harangszó invitálta a helyi református templomba látogatókat július 9-én, vasárnap a csokalyi családi nap délelőttjén. A rendezvény ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, amin Rákosi Jenő, az érmelléki egyházmegye esperese hirdette az igét. Kiemelte: e szétszórt világban biztos pontot kell hogy nyújtson a templom, mint annak idején a zsidóknak a siratófal. Örömre ad okot az aratni való kalászok látványa, a szórakozásra alkalmat adó családi nap vagy a közel negyed évszázadnyi némaságot követően újból megszólaló templomi orgona.

Jakó Sándor Csokalyon beszolgáló, jankafalvi lelkipásztor ismertette röviden az orgona múltját, majd felkérte Kovács Tibor kolozsvári orgonaépítőt, hogy meséljen a hangszer felújításáról. A szakember elmondta, ez volt eddigi munkásságának egyik legnagyobb kihívása, a zeneszerszám nagyon rossz állapotban került kezei közé. Több mint nyolc hónapos javítás után használható állapotba tudta hozni, s bár vannak még apróbb munkálatok, de az orgona szól. Ezt bizonyítván az istentiszteletet követően Mozart-, Fisher- és Pachelbel-darabokkal prezentálta a felújított orgonát a megjelenteknek.

Az ünnepség a Fényes Elek-emlékparkban folytatódott, ahol beszédet mondott Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, valamint Cseke Attila Bihar megyei szenátor, aki kiemelte: egy kis település is tud nagy embereket adni a világnak. Ezt követően politikusok, iskolai vezetők valamint a Magyar Statisztikai Társaság jelen lévő tagjai megkoszorúzták a magyar közgazdasági statisztika megteremtőjének szobrát.

Eközben lovasfogatok sorakoztak, hogy körbejárják Csokaly utcáit a vendégekkel. Majd a sportpályára érkeztek, ahol kezdődött a fogathajtóverseny. Tizennégy hajtó tizenöt fogattal versenyzett a focipályán kialakított akadálypályán. Az akadályhajtás végeredménye: 1. Petru Fitero (Tulipán SK), 2. Lévai Zsombor (Szalárd), 3. Sziki Sándor (Hodos); a vadászhajtás eredménye: 2. Sziki Sándor, 2. Lévai Zsombor, 3. Kesztyűs Gábor (Sarkad); pónifogatoknál: 1. Jakó Csaba, 2. Jakó Tímea (Hajdúsági Lovasklub). Ez idő alatt hét csapat mérte össze főzőtudományát. A legfinomabb étket a Mesterek állították elő. Később rövid bemutatót tartottak a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület íjászai, őket követte Todoszi László és Kiss Attila erősember-bemutatója. Mázsás súlyú fémgolyókat, vasbőröndöt, traktorgumiabroncsot emeltek, cipeltek, forgattak játszi könnyedséggel. A helyi óvodások és iskolások a színpadon örvendeztették meg énekes-táncos előadásukkal a közönséget, majd a székelyhídi Zajgó néptánccsoport „kiscsoportja” népi gyerekjátékokat és ugróst, a nagyok mezőségi táncokat roptak.

Az aprócska gyermekek ügyesen szerepeltek.

Fórián Andrea stand-up műfajban tett próbálkozást, Arany János Családi kör költeményének „csokalyosított” változatát adta elő. Írországi fiatalok vendégeskednek minden évben a faluban, így most ők is megcsillogtatták énekesi tehetségüket. Tivadar József szintetizátoros kíséretével mutatkozott be négy csokalyi tehetséges fiatal, Hanna, Laura, Daiana és Kriszti főként Republic-slágerekkel álltak színpadra. Az Enemy Dance Family rendhagyó hiphop táncelőadását a székelyhídi heavy metal banda, a Blind Mirror kísérte. Az est további hangulatát kívánta megalapozni közismert slágerek előadásával Sarkadi Antal, majd színre lépett a Dreamers együttes. Végezetül nem maradt más hátra, csak az éjszakába nyúló szabadtéri bál.


Írta: Kalló-Nagy Kamilla