A Tordai hasadékhoz kirándult gyereknapon a csokalyi református gyülekezet apraja-nagyja. Reggel hat órakor hagytuk magunk mögött a munkát, tanulást, a megszokott teendőinket és indultunk útnak, száztizenkilencen!

A reggeli álmosságot hamar elnyomta az izgalom, a kétség, hogy vajon milyen idő vár ránk a hegyek között. Az első és egyetlen pihenőt jóval a Királyhágó után tartottuk, így tíz óra körül megérkeztünk a tordai sóbányához. Egy fiatal magyar idegenvezetővel indultunk felfedezésre. Tőle tudtuk meg, hogy a ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg, de a só kitermelését gazdasági okok miatt 1932-ben leállították. Azóta csak turisztikai látnivaló és gyógyhely. Közel három órát töltöttünk el a bánya mélyében, ahol legfőképp a vallásórások unszolására minden lehetséges szabadidős eszközt kipróbáltunk: óriáskereket, biliárdot, pingpongot és csónakáztunk a bányatón. Tartalmasan és igen szórakoztatóan teltek az órák.
Két óra körül kissé fáradtan a bányában való lépcsőzéstől indultunk el a Tordai hasadékhoz. Ekkor még verőfényes napsütés fogadott bennünket. Közösen piknikeztünk a fűben, majd szabadidő következett. Az idősebbek élvezték a friss levegőt, a gyönyörű tájat és a millióféle réti virágot, a bátrabbak pedig elindultak a hasadékot végigjárni. A többség félútról visszafordult, hiszen az eső illata már érződött a levegőben (persze közrejátszott ebben a döntésben a fáradtság és egy kis lustaság is). Az út még így is hosszú volt visszafelé, a helyig, ahol találkozott a csoport. A csapat legbátrabb tagjai nekiveselkedtek a hasadék megmászásának. Nehéz eldönteni, hogy jó vagy rossz döntés volt ez. Hatalmas eső következett. Teljesen eláztatott mindent és mindenkit. Ennek ellenére senki nem csüggedten vagy mérgesen érkezett vissza a buszhoz. Mindannyian mosolyogtunk, jót nevetettünk a történteken, majd száraz ruhába bújva megettük a még megmaradt uzsonnát, és jókedvűen indultunk hazafelé.
A hazafele vezető út egy részét a csapat a buszon végigénekelte. Még az sem okozott problémát, hogy hol a szöveg, hol pedig a dallam nem ment túl tökéletesen. Egy hosszabb pihenő, feltöltődés Feketetón következett. Itt mindenki megmozgatta a lábait, még szívott egyet a friss levegőből, majd következett kirándulásunk utolsó része. Az út ezen szakasza már jóval csendesebben telt, mint az eddigiek. A kellemes fáradtság öntött el mindenkit és a busz nagy része álomba merült. Nagyváradtól azért a szíve mélyén mindenki várta, hogy hazaérjen és a saját puha ágyában nyugovóra térjen.
Tizenegy óra fele aztán ismét hangosak lettek Csokaly utcái. Megérkezett a három busz a református templom elé. Fáradtan, elázva, de mosollyal arcunkon tértünk hajlékunkba.
Hála legyen Istennek, amiért ilyen gyönyörű nappal ajándékozott meg bennünket!
Forró Emese