Vasárnap szokatlanul nagy volt a jövés menés Csokalyon a nemrégiben felújított Görög katolikus templom környékén. Egyházi méltóságok politikai vezetők és az érmellék szinte mindegyik vallási felekezeteinek képviselői jöttek el, hogy részt vegyenek az egész napos rendezvényen, amelynek a felújított templom ünnepélyes megszentelése szolgáltatta az apropót.
Reggel, Dr.Virgil Bercea a Nagyváradi Egyházmegye görög katolikus megyés püspöke szent liturgiát végzett. A napi evangélium kihirdetése során Jézus nemzetségtáblájáról beszélt, kiemelve, hogy mindannyiunk számára fontos tisztába lennünk azzal, hogy honnan jövünk, merre megyünk, ismerjük életünk célját, megvalósítsuk feladatunkat. Délben, Erdődi Endre csokalyi görög katolikus parókus segítségével, a püspök úr felszentelte a teljes renováláson átesett templomot.
A nap folyamán Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke alkonyati istentiszteletet tartott a környékről, és a Nagyváradtól, Nagykárolyig szép számban megjelent különböző felekezetekhez tartozó híveknek. Az elő ünnepi sztichirát elemezte, kiemelve, hogy Isten megtestesülése által újra magnyílt az Édenkert, vagyis ha az ember együttműködik az Üdvözítővel lehetséges a teljes rehabilitálása, elérheti azt a célt, amit bűnei és hibái miatt elvesztett.
Jókedvű együttléttel folytatódott az esemény, a gazdagon terített asztalok mellett világi és egyházi témájú beszélgetésekkel, amihez jól illeszkedett Szabó Ödön, az RMDSZ országgyűlési képviselőjének felszólalása. Beszédében kihangsúlyozta a karácsony hiteles megünneplésének fontosságát, a közösségi összefogásra, az egymás iránti lojalitásra buzdítva a hallgatóságot. Ezt a mondanivalót folytatta Béres Csaba, Székelyhíd város polgármestere, felelevenítve a templom felújításának történetét, majd kiemelte az egymás iránti gondoskodás, a jó célok megvalósítása érdekében szükséges összefogást. Elmondta, fontos számára, hogy az itt élő felekezetek a lehető legméltóbb módon élhessék meg hitüket.
Gulácsi Mária
Vélemény, hozzászólás?