Miénk itt az Ér-bemutató & Dot.com vígjátékvetítés
Filmbemutatóval és filmvetítéssel zárult az Érmelléki Ősz pénteki napja. Hevesi Zoltán István magyartanár – filmrendezői szerepkörében – bemutatta a Miénk itt az Ér című amatőr természetfilmet, azt követően pedig a Dot.com portugál vígjátékot nézhette meg a nagyérdemű.Meglepően nagy érdeklődést mutatott a székelyhídi közönség a természetfilm iránt, olyannyira, hogy nem jutott mindenkinek szék: sokaknak végig kellett állniuk a közel 50 perces filmet. Ez annak is tulajdonítható, hogy a film elkészüléséhez sok ember járult hozzá, a rendező nem kis meglepetésére.
Hevesi tanár úr derültséget keltve nyilatkozta, hogy minden hülye ötletének megvalósításához talált segítőtársakat. Ő maga úgy érzi, nem sokat konyít a filmezéshez, rendezéshez, inkább csak egy kevés dramaturgiai érzéke van, és sikerült megtalálnia, majd bevonnia a megfelelő, hozzáértő embereket. A film a Scola Nostra Egyesület és a Petőfi Sándor Elméleti Líceum Miénk itt az Ér programsorozatának keretén belül valósult meg, amelyet a környezetvédelmi minisztérium Környezetvédelmi Alapja támogatott.
Ez az egyéves programsorozat még 2008 márciusában kezdődött, azonban a munka nagysága és nehézsége miatt a film csak idén tavaszra készült el. Körülbelül 250–300 munkaórájába került a stáb tagjainak fejenként ez a kis alkotás, amelyre az iskola és egyéb tevékenységek mellett kellett időt szakítaniuk. A dolgot nehezítette a profi felszerelések hiánya. Szinte hihetetlen, de az egész filmet egy egyszerű turistakamerával vették fel, és stábautó hiányában kerékpárral vagy gyalogosan voltak kénytelenek az alkotók kiszállni a forgatási helyszínekre. Nem kis feladat volt – vallja be a stáb – de úgy érzik, megérte és rengeteget tanultak belőle.
Az egyik operatőrnek és vágónak, Kővári Szabolcsnak szakmai szempontból is meghatározó jellegű volt ez a két év filmezés, ugyanis egy bő hét múlva már Kolozsváron tanul a Sapientia-egyetem Természettudományi és Művészeti Karán, operatőri karrier reményében. A stáb ez úton is szeretne köszönetet mondani a segítőknek és támogatóknak, hisz nélkülük nem jöhetett volna létre az Érmellék állat- és növényvilágát, tájait, természeti értékeit bemutató, megvalósításában, tartalmában egyedi természetfilm.
A bemutatót a Dot.com portugál vígjáték követte, amelyet Venczel Endre és a film magyarországi forgalmazója, az Anjou Lafayette cég támogatásával tekinthettünk meg. Egy hegyek közt megbúvó tó partján elterülő, világtól eldugott, gyönyörű, bohókás kis portugál falu történetét mutatja be. A film a falu és egy spanyol multinacionális cég közötti ellentétre épül, melynek oka a falu új honlapja, amely a cég ásványvizének nevét viseli. A film tele van élettel, hétköznapi élethelyzetekkel, humorral, és mint mindig, egy szerelmi szál is meghúzódik a történetben. Sajnálatos dolog, hogy elég kevesen maradtak a filmre, de épp ezért ajánlom mindenkinek, hogy amit most elmulasztott, azt mihamarabb pótolja, mert garantáltan megéri.
Major Lajos
Vélemény, hozzászólás?