A közelmúltban népszavazást tartottak Vedresábrány községben. A szavazólapokon két kérdés szerepelt: „Szeretné-e Ön, hogy a községközpont átköltözzön Vedresábrányból Monospetribe?”; „Szeretné-e Ön, hogy a község neve megváltozzon, Vedresábrányról Monospetrire?” Az idei nyarat a referendumra való készülődés és annak a lebonyolítása töltötte ki Vedresábrány községben.

Barcui Barna, a község polgármestere lapunknak elmondta: „Ez egy nagyon aprólékos és bonyolult folyamat volt, összességében nem hasonlít arra, amit esetleg más elképzel. Én sem gondoltam, hogy ez a procedúra ennyire összetett és bonyolult. A helyzetet nehezítette, hogy ellenszéllel kellett megküzdjünk, mert a kormány területi képviselete nagyon figyelte minden lépésünket.

Hála Istennek túl vagyunk rajta. Az eredmény meglepő lett, jómagam mintegy 800–850 szavazatra számítottam, de meglepetésemre több mint 960 szavazat gyűlt össze. Itt megemlíteném, hogy két település nem szavazott, ők így akartak »segíteni« rajtunk, hogy nem mennek el szavazni, így remélték a népszavazás megbukását. Nem jártak el helyesen a monospetriekkel szemben, tiszteletüket kifejezhették volna azzal, hogy legalább elmennek és nemmel szavaznak. De nem tették.”

A népszavazás tehát sikeres lett, eddig legalábbis nem vétózta meg senki, most már az RMDSZ-es szenátorok és a képviselők dolga, hogy törvényt kezdeményezzenek a költözés megvalósítására. Ebben a nem kis feladatban Cseke Attila szenátor és Szabó Ödön képviselő munkájára és segítségére számítunk, akiknek ezúton is köszönöm támogatásukat – közölte az elöljáró.

A községközpont mindig is Monospetri kellett volna legyen. Ez ugyanis a község legnagyobb lélekszámú és legfejlettebb települése. Egyszer már próbálkoztak, 2009-ben, de akkor az eredményt megvétózta a prefektúra. Az önkormányzat fellebbezett és a bíróságtól újabb lehetőséget kaptak a terv megvalósítására.


Írta: Ér hangja