Vedresábrány községben tovább folytatják az elkezdett beruházásokat, amelyek esetében jelentős előrelépések történtek.

Ilyen fontos beruházás például az after school, vagyis az iskola utáni iskola épülete tetőszerkezetének kivitelezése. Barcui Barna polgármester (portrénkon) elmondta, már elkészültek a belső vakolással, helyükre kerültek az ajtók és ablakok is. Mint ismeretes, tavaly tavasszal fogtak hozzá az after school épületének építéséhez, és az ígéretek szerint még idén ősszel teljesen elkészülhet. Télen nem haladtak a munkálatokkal, ugyanis a világjárvány miatt nem dolgozott a kivitelező cég.

Az iskolai tornaterem kivitelezésére vonatkozó, a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért Felelős Minisztériumtól megnyert pályázathoz sikeresen beszerezték a szükséges dokumentumokat és előkészítették a területet az építkezéshez. Ez a beruházás az Országos Befektetési Társaságon (CNI) keresztül valósul meg. Barcui Barna közölte, hogy a tornatermet a monospetri iskola kertjében építik meg. A területet az Országos Befektetési Társaság rendelkezésére kell bocsátani. A tervek szerint a tornaterem hossza 160 méter, a szélessége 32 méter lesz. A sportlétesítményt aziskola közvetlen közelébe akarták tenni, hogy a gyermekeknek ne kelljen messzire menniük és időt veszíteniük. A tervek szerint kosár- és kézilabdára is alkalmas tornateremben lesznek öltözők és mosdók is.


Írta: Ér hangja