Ajándékok és rózsatövek érkeztek Magyarországról

Szokatlanul nagy sürgés-forgás fogadta a székelyhídi Stubenberg-kastély kertjében a Gyermek Jézus Gyermekotthonhoz látogatókat április 12-én. Az gyakori, hogy ismeretlenekbe botlik az ember, ha a Kovács Ágnes által vezetett otthonba érkezik – mindig vannak olyanok, akik ebben-abban segítenek a gyerekeknek – ám, hogy több mint húsz felnőtt és ugyanennyi gyermek ásókkal, kapákkal serénykedjen a kastély udvarán, az eléggé szokatlan látvány.
„Egy hete mondtam el az Ér Tv-ben, hogy az az álmom, hogy ennek a gyönyörű, épülő-szépülő kastélynak a kertje igazi rózsakertté váljon, kértem a nézőket, a székelyhídiakat, hogy aki teheti, hozzon egy rózsatövet, hogy szépítsük kertünket. Bár minden kérésemet így hallgatná meg az Úr, láthatja mindenki, hogy teleültetjük rózsatövekkel az udvart! – lelkendezett az otthon vezetője.

Hogy kik voltak a „jótevők”, hamar kiderült. „Pénzvisszatérítés minden vásárlás után – ez a mottója a Lyonessnek, az ágazatokon átívelő nemzetközi vásárlói közösségnek, a regionális, országos, valamint nemzetközi kereskedelem hűségprogramjának” – mondta el lapunknak Mester János, a Lyoness képviselője, amúgy csak Lyonessesnek titulálva magát, kiemelte „cégünk alapvető céljának tekinti a segítségnyújtást”.
Megtudtuk, hogy Böjte Csaba ferences rendi szerzetestől kapták meg a Gyermek Jézus Gyermekotthon címét, majd lelkes önkénteseikkel felkerekedtek. A segítők jellemzően a kelet-magyarországi régióból érkeztek, és hosszú távú partnerségben, segítségnyújtásban gondolkodnak.

„Nemcsak a rózsatöveket és az elültetésükhöz szükséges munkánkat hoztuk el ide az otthonba, hanem tanszereket, játékokat is hoztunk – higgye el, hogy nekünk legalább olyan jó érzés adnunk, mint ahogy a gyerekeknek öröm, hogy kapnak!” – zárta mondandóját a közeli viszontlátásban bízva Mester János.


Írta: Gulácsi Mária