Minőségi borok viadala

Visszaállítanák az érmelléki nemes italok köré épülő kultúra régi hírnevét

Pincemélyben palackokba rejtett nyári napsugártitkokkal rukkoltak ki a környékbeli és távolabbi borosgazdák, de szép számban érkeztek az anyaországból is a megmérettetésre. Vidám hangulatban, cigányzenével, mulatozással és szakmaiismeret-gyarapodással zajlott a huszonharmadik székelyhídi borverseny.

Venyigeszárakon cikázó napsütésben, rügyfakasztó vágyaktól duzzadó barackos kert közelében gyülekeztek a borkedvelő gazdák február utolsó szombatján. Szent Vincének, a nemes foglalkozás védőszentjének emléktáblájánál minden évben összegyűlnek koszorúzásnyi pillanatra a helyi borversenyek alkalmából. Ezúttal sem volt ez másként, miközben szellőfattyúk futkározva rugdalózták a telet, Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere köszöntötte a megjelenteket a Kovács Lajos borlovag által emeltetett emlékhelyen.

Az elöljáró kitért a szőlőtermesztés hajdani dicsőségére, megállapítva, hogy a régen volt több száz hektáros szőlősök mára már alig negyvenhektárnyira zsugorodtak. Ez elfogadhatatlan állapot: a mai fiatalok már nem látnak perspektívát a borászatban. „Feladatunk, hogy jövőképet állítsunk eléjük, ezt célozzuk meg a borversenyekkel, a gazdatalálkozók alkalmával is. Néhány gazdával összedugtuk a fejünket, és kidolgoztunk egy fejlesztési stratégiát. Ennek első állomása a Szent Vincének állított emléktábla” – mondta a polgármester. A városvezető ugyanakkor nagyon fontos bejelentést is tett: épp a borversenyt megelőző napon írták alá azt dokumentációcsomagot, amely egy szőlészeti és borászati egyesület létrehozását célozza meg, amely révén további telepítéseket eszközölnek majd, illetve telephelyet, palackozót hoznak létre.

Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere köszöntötte a megjelenteket

Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese arra intett, hogy a szőlőben ne csupán egy terméket lássunk, hanem úgy a kapáláskor, mint szüret idején gyönyörködjünk Isten teremtő munkájában. Ugyanakkor a borhoz alázattal, mértékletesen nyúljunk.
A Magyarországról érkezett Gyermelyi Dalárda erőteljes férfihangja szárnyalt a határtalannak látszó végtelenbe, az együttlét öröme, az egyvérből levőség tudata léleksimogató valósággá nemesült egy ölelésnyi pillanatra.
Az emlékhelyen koszorút helyezett el Béres Csaba, a gyermelyi küldöttség nevében pedig Kókai Rita polgármester, Tóth Ágnes kulturális referens és Karika Éva önkormányzati képviselő helyezte el a tisztelet virágait. Az Európai Borlovagrend Érmelléki Legátusa, valamint a helyi borászok képviselői is főhajtással adóztak az emléktáblánál.

Értékelték a nedűket
Mire a szabadtéren véget értek az események, addigra már a városi múzeum aulájában javában folyt a borok zsűrizése. Akadt tennivalójuk bőségesen az ítészeknek, hisz ezúttal 177 bormintával neveztek be a huszonkilenc településről érkezett borászok. Népviseleti ruhákba öltözött fiatal lányok sürögtek-forogtak a zsűri asztala körül, hozták-vitték a pontozandó italokat. Már szürkülőre járt az idő, mire felállították a borok végső sorrendjét. Közben a vendégek is sorakoztak a szépen megterített vacsoraasztalok körül. Hisz a borászokon kívül – akiknek harminclejes benevezési díjat kellett kifizetniük minden versenyre szánt bormintájuk után – bárki részt vehetett a mulatságon ötven lej fejében, amiért a táncos-zenei élményen túl finom vacsorában is részesültek. Jót tett a rendezvénynek a gyermelyiekkel való kapcsolat, ami az évek során barátsággá érett. Az est folyamán a Stréhli György karnagy dirigálta dalárda fellépésén kívül Sándor Dezső és cigányzenekara egész este húzta a nótát, játszotta a talpalávalót. A szórakoztatásban részt vett a nagykágyai Buliszerviz együttes is. A Gyemelyi Dalárda vezetője két dalcsokor között megfogalmazta ittlétük okát: „három közös dolog köt össze minket a székelyhídiakkal, ez pedig a hazaszeretet, a hit, ami nélkül értelmetlen az emberi lét, valamint a család, ami a fennmaradásunk alapvető értéke”. Az eredményhirdetést megelőzően Gavrucza Tibor nyugalmazott református lelkipásztor – aki a első helyi borversenyek egyik szervezője volt – a kezdeti idők történéseit elevenítette fel, majd Biró Rozália Bihar megyei parlamenti képviselő az együttlét fontosságáról, mint az egymás iránti szeretet lehetséges forrásáról beszélt.

A Gyermelyi Dalárda teltház előtt énekelt

Nótára sírt a hegedű
Dr. Dorin Popa, a zsűri elnöke méltatásában elmondta, hogy évről-évre jobb minőségi mutatókat érnek el a régióbéli borok. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nagyon sok magyarországi szaktekintélynek számító borászt tudhat barátjának, mert a jó bor politikamentes és nincs nemzetisége. Ennek ellenére mégis politikai terepre tévedt mondandója során, amikor az iszlám veszélyeire figyelmeztetett, amely szerinte keresztény értékeink mellett borkultúránkra is végzetes veszélyt jelent.

Az eredményhirdetés moderátora, Czapp Árpád főszervező sorra szólította a díjazottakat. Az este legkiválóbb minősítést elérő bora a bihardiószegi Fábián Tibor sauvignon petit-je lett – az elérhető maximális 20 pontszámból 19,63-at ért el. A legeredményesebb helyi borászt jutalmazó Miskakancsó vándordíjat – amelyet városunk szülöttje, a Magyarországon élő Mihály Gábor szobrászművész készített – ezúttal Kovács Lajos érdemelte ki. A gyermelyi borászokat nemcsak több aranyéremmel díjazták, de ők is megajándékozták a különböző borkategóriák legjobbjait.

Néhány asztalvégen dudorászni kezdtek, majd a halk próbálkozásból erős, férfias nótázás kerekedett. Rég elfeledettnek hitt dallamok tolultak fel az emlékek tárházából. A cigányprímás hoszszan síró hegedűjére nyújtott kutyaugatás hangolódott.