Sikeresen lezárult az a médiaképzés-sorozat, amely a Bihar megyei értékek a mi lencsénken keresztül elnevezésű pályázat első lépcsőjeként valósult meg októberben és decemberben összesen négy alkalommal. A programsorozat alatt tizenhat Bihar megyei fiatal nyerhetett betekintést az online tévézés, rádióműsor- és podcastkészítés, valamint az újságírás világába. A székelyhídi múzeum épületében  tartott képzés előadói az Ér Hangja Egyesület munkatársai voltak, akik többéves tapasztalattal rendelkeznek az érintett területeken.

A résztvevőket Antal Noémi, a megbízó egyesület titkára köszöntötte, aki röviden ismertette a projektet és annak fázisait. A képzést Biró Orsolya, a médiacsoport alelnöke indította el, aki bevezető játékokkal segítette a résztvevők ismerkedését.

A tévézés világába Borbély Tibor és Medvéssy Szabolcs vezette be a résztvevőket, akik a kamerahasználaton kívül az interjúkészítéssel, szerkesztéssel és a vágással is ismerkedtek. Az újságírás csínját-bínját Aszalós Tímea, az Ér Hangja Egyesület elnöke tanította a fiataloknak; beszélt a szervezet által kiadott  havilapunk történetéről is. A rádiózást és podcastkészítést Kiss Lóránt, Lencar Péter, Rupárcsics Csilla és Szyártó József László oktatta a résztvevőknek. A fiatalok megismerhették, hogyan épül fel egy élő adás és egy podcastműsor a téma kiválasztásától a műsor publikálásáig az online felületeken. A képzés végén a résztvevők oklevelekben részesültek.

Az elkövetkezendő időszakban a projekt továbbfolytatódik, hiszen a megbízott médiacsoport munkatársai az utolsó simításokat végzik azokon a kisfilmeken, amelyek a Bihar megyei értéktár nyolc elemét mutatják be: az albisi református templomot, a bályoki Károlyi–Dégenfeld-kastélyt, a belényesszentmiklósi csonka templomtornyot, a bihardiószegi Kossuth Lajos-szobrot, a biharvajdai és a mezőtelegdi református templomot, a révi fehér népi kerámiát, valamint a székelyhídi Csíkos-tó ingólápot.

A bemutató videókat nagyszabású eseményen ismertetik majd, melynek pontos időpontjáról a szervezők tájékoztatni fogják a nagyközönséget. Ezen nyolc értékről bemutató újság is készül, amelynek számos példányát az érintett települések lakosainak juttatják el.

A képzéssorozatot az Érmelléki Turizmusfejlesztő Egyesület szervezte a magyarországi Agrárminisztérium és Hungarikum Bizottság támogatásával.


Írta: Antal Noémi