Hangszerektől és énekléstől volt hangos a gyógyfürdő területe

Nyolcadik alkalommal rendezte meg június utolsó hetében a helyi református egyházközség az Érmelléki zenetábort a hegyközszentmiklósi termálfürdőn, ahol énekkel és hangszerrel dicsérték az Urat. Így a zenei oktatás mellett énektanulásban és lelki nevelésben is részesültek a táborlakók. A táborról a szervezőt és egyházzenei előadót, Hermán Csabát kérdeztük.

– Mit kell tudni az idei zenetáborról?
– Ebben az évben is nagyon sok visszatérő gyerek volt a táborban, 80–90%-a visszatérő résztvevő, 55 gyerek vett részt ebben az évben a környező településekről: Diószegről, Albisról, Értarcsáról, Margittáról, Székelyhídról, Érköbölkútról, Tasnádszarvadról, Magyarkakucsról és Hegyközszentmiklósról.

– Hogyan zajlott egy nap a táborban?
– Fél nyolckor ébresztő, félkilenckor reggeli, aztán áhítat, majd hangszeres órák délig. Ebéd, utána pihenő, aztán 3-5-ig hangszertanulás, 5-től kórus, 6-tól előadás, 7-től áhítat, vacsora és egy kis fürdőzéssel zárul a nap.

– Mi vonzza vissza a táborba a gyerekeket?
– Szerintem a tanári csapat, akik évről-évre összeszokott csapatként tevékenykednek, akik megpróbálják átadni ismereteiket, tudásukat és összhangba hozni a fiatalok hangszerjátékát valamint énekét, és természetesen a termálfürdő, ahol naponta többször fürödhedtek a pihenőidő idején a gyerekek.

– Kik segítik idén a táborozók tanulását és milyen hangszereken?
– Az oktatók ez évben: Pop György kántor billentyűn, gitáron Kis Huba tanár, Fehér Artur zenetanár, furulyán Ghitea Angéla kántor-zenetanár. A következő hangszerekkel dolgoztunk: furulya, gitár és szintetizátor.

– Milyen kísérőprogramokat kínált a tábor?
– Hétfőn Orosz Otília Valéria népdalokat, gyermekjátékokat tanított, és illusztrálta is a népdalokat, kedden a Continuo együttestől reneszánsz muzsikát hallhattunk. Olyan hangszerekkel ismerkedtek meg a gyerekek mint a gamba, török dob. Szerdán a nagyváradi Kántorkórus szolgált. Csütörtök este a mindenki Ferója, Egyed Ferenc érkezett Nagyváradról, aki olyan archaikus hangszerekkel ismertette meg a gyerekeket, mint a havasi kürt, köcsögduda, mandolin, dulcimer, citera, szürkemarha kürt. Az előadás végén a gyerekek odamehettek Feróhoz és a hangszereket ki is próbálták.

Majd áhítat következett, ahol Zákeusról tanultak, arról, hogyan változott meg egy bűnös ember élete Jézus által. Vacsora után követezett a gyerekek kedvenc játéka, a Ki mit tud? ahol, a gyerekek megcsillogtatták tudásukat, tapssal jutalmazva egymást. Az előadásban volt hangszerjáték furulyával, citerával, gitárral, szintetizátoron, volt ének, tánc, paródia. Péntek este pedig tábortűzzel búcsúztatták a tábor résztvevőit.
Szombaton a református templomban az Erős-Joó Enikő poklostelki vendég lelkipásztor által vezetett istentisztelet végén zárult a tábor, ahol a gyerekek közel egyórás koncertet adtak a héten tanult dalokból és énekekből a helyi közösségnek, a szülőknek, családtagoknak, így köszönve meg a táborban töltött időt az érmelléki egyházmegyének és a helyi református lelkipásztornak.

 

Béres Angéla


Írta: Ér hangja