Székelyhídon március 15-e előestéjén emlékeztek a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 162. évfordulójára a helyi RMDSZ és a Pro Székelyhíd Egyesület szervezésében. A helyszín idén is a Városi Művelődési Ház előtti tér, valamint a forradalmár költő, Petőfi Sándor emlékére állított tábla volt.Már hagyománnyá vált, hogy minden évben kézzel készített kokárdák kerülnek kiosztásra az ünneplők között. Így történt ez az idén is, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett székelyhídi napközicsoport tagjai már hetekkel az ünnep előtt szorgalmasan varrták nemzeti jelképünket.Az ünnepség vezérszónoka, Csuka József, a város alpolgármestere volt, aki ünnepi beszédében feltette a kérdést: „Vajon ma tudjuk-e, hogy mit akar a magyar nemzet? Ma, amikor az anyaországban magyar támadja a magyart, amikor az amúgy is fogyó, határokon kívül rekedt magyarság megosztott, kisebb-nagyobb csoportok igyekeznek kihasználni saját érdekükben, – s nagybetűs „NEMZET” nevében – azokat az eszméket, melyek minden magyar érdekét kell szolgálják, függetlenül attól, hogy az anyaországban, Felvidéken, Kárpátalján, Újvidéken vagy éppen Erdélyben él!” Juhász Gyula szavait idézve jelölte meg a nemzet akaratát: „egy szebb, igazabb, boldog jövőt!”Az ünnepséget a Búzavirág Népdalkör, a Kisbojtárok furulyacsoport, a Székelyhídi Férfikórus alkalomhoz illő zenei összeállításai, valamint Cheregi Barbara és Major Zsuzsanna, a Petőfi Sándor-középiskola diákjainak szavalatai tették meghittebbé.A szabadtéri rendezvény záróakkordjaként a székelyhídi helyhatóság, Létavértes küldöttsége, a Bihar Megyei Tanács képviselője, helyi magyar pártok, intézmények és civil szervezetek helyezték el az emlékezés koszorúit a Petőfi-emléktábla mellett.

 

A rendezvény a zsúfolásig megtelt művelődési házban folytatódott, ahol a rendezvény  meghívottja, Pető Csilla képviselő asszony köszöntötte az ünneplőket. Beszédében nemzetünk jelképéről, a piros-fehér-zöld nemzeti zászlóról szónokolt, melyben a piros a hősiesség, a fehér a becsület, a zöld pedig a hűség szimbóluma. Párhuzamot vont a nemzeti zászló és a lánglelkű forradalmár költő, Petőfi alakja között. Szólt Petőfi János vitézéről is, mint nemzeti szimbólumról, a magyar nemzet szabadságszeretetének, szabadságvágyának jelképéről.A képviselőasszony beszéde után a székelyhídi rendezvények visszatérő előadója, a létavértesi általános iskola diákja, Csatári Viktor szavalta el mély átérzéssel Petőfi Nemzeti dalát, majd Gavrucza Tibor megyei tanácsos, református lelkész üdvözölte az ünneplőket, kifejezve örömét, hogy a magyar forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából zsúfolásig telt a Városi Művelődési Ház nézőtere.

 

Az est fénypontját Kacsóh Pongrác, Bakonyi Károly, Heltai Jenő János vitéz című daljátéka jelentette a nagyszámú nézőközönség számára, mely a budapesti Tihanyi Vándorszínpad előadásában volt látható és hallható. A teremben mindenkinek ismerősen csengtek a felzendült dallamok. A Kukorica Jancsiból János vitézzé váló árva bojtárlegény és a falu másik árvája, Iluska története mindenkiben régi emlékeket idézett. A kétrészes, fergeteges, közel kétórás előadás végén a hálás közönség felállva, vastapssal köszönte meg a színészek produkcióját, az élményt, mely szívet-lelket melengető volt.A székelyhídi nemzeti ünnep koronájaként a színészek és  a közönség együtt énekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt.

 

Fekete Evetke