A húszéves versenyeké a világ!

Már két évtizede rendezik meg a borok vetélkedőjét Székelyhídon

Miután a nap folyamán minden jelentkező bortermelő leadta palackjait a munkásklubban, estére gyűltek vissza régi és új gazdák a verseny színterére, miközben a zsűri már értékelte a borokat. A teremben jól látható volt, kik húzzák már régóta együtt a szőlősgazdák szekerét a szakmában, így az Ér hangja nevében az egymással szemben ülő, de nem egymással szemben álló, Takács Jánost és Kincses Balázst kérdeztem a versennyel kapcsolatos véleményükről, motivációjukról, eddigi eredményekről és a jövőről.

Takács bácsi meggyőződéssel állította, volt fejlődés az elmúlt húsz évben:

„Minőségileg a borok sokkal jobbak, mint húsz évvel ezelőtt voltak. Rájöttek az emberek, hogy nem érdemes vegyszerezni a borokat. Az enyémben például semmi nincs, merem mondani neked. Javasolták többen, hogy tegyek bele tükröst meg vegyi dolgokat, de én megmondtam, hogy lehúzzuk háromszor-négyszer, és úgy lesz a jó. Ez a királylányka, amivel jöttem, háromszor van letisztítva, nem is kell ennél tisztább. Most már átadtam a fiamnak a szőlőt, de azt mondtam, amíg élek, segítek neki, csak legyen, aki énutánam csinálja. Nagyon szeretem ezt csinálni, megmondom őszintén, nekem ez az életem, ha ott vagyok kint. Én, akkor is kimentem, ha nem is csináltam semmit. Leültem a szőlő végébe, s onnan bámultam, szívtam azt a jó levegőt. Nekem ez az életem. Diószegen is volt nekünk másfél hektár szőlőnk, itt Székelyhídon nincs csak 12 ár, de így is nagyon szívesen dolgozom benne.”

Akkor minden tökéletes? – vetem közbe a kérdést.

„Majdnem Csak az a baj, hogy nincs megbecsülve a szőlő, meg a bor se – feleli az idős borosgazda. – Ezért nem is kell több föld. Nem tudom eladni a bort. Kinek kell? Senkinek. Inkább elmennek a fiatalok meginni öt üveg sört, azt a hadd ne mondjam milyen sört ahelyett, hogy megvennének egy liter bort hét lejért. Hogy díjat mennyit nyerek vele, az nagyjából mindegy. Tavaly például én kaptam a legidősebb termelőnek járó díjat, korábban meg az egyik évben Székelyhíd legjobb száraz bora volt az enyém.”

Balázs bácsi – akit az Ér Tv nézői már láthattak a tizenharmadik adásban hihetetlen méretű gyümölcseivel – szintén elégedett, ami a versenyt illeti, de a szőlőföldek jövőjéért ugyanúgy aggódik.

„Mindig mondom, hogy nem jövök, de azért mégis csak megfordítom, mert csak próbálom megmérettetni magam, hogy lássam, hogy miért dolgoztam egész évben? Megérte, amiért dolgoztam? De látom megérte, mert úgy vettem észre, ezüstérmet kapott a borom, ahogy a táblázat is mutatja. Ezzel én meg vagyok elégedve. Tavaly jobbnak tűnt a borom, mint az idén, mégis csak bronzérmet kapott, lehet amiatt, hogy csupa nők voltak a zsűriben vagy valami másért, nem tudom – így sikerült. Ezzel most elégedett vagyok. Csinálni kell ezt is, jönni kell, mert ha az ember nem foglalkozik vele, akkor a semmiből csak semmi van.
Székelyhídon nagyon jó adottságok vannak a szőlőtermesztésre, különösen azon a részén a hegynek, ahol a miénk is van. Bár az egy nem túl nagy terület. Nyáron is, mikor kimegyünk szüretelni meg egész évben gondozni a szőlőt, mi gazdák nagyon szeretünk ott lenni, csak most már kevesen vagyunk. Egyre fogy a szőlőterület, de hogy miért, nem tudom. Talán a fiatal generáció nem szereti csinálni. A szőlőben ott kell legyen az ember állandóan. A szőlő csak a gazdája árnyékát szereti.
Az én földem az anyósomé volt, visszakaptuk, négy testvér. Ezekből már csak nekem van meg, mert a többiek mind egy szálig kivágták. Nekem is azt mondja a feleségem, hogy vágjam ki, mert semmi értelme nincs, nem megy a bor, nehéz eladni, a feleségem nem tud menni, én kell megkössem, permetezzem, mindent elvégezzek – elég nehéz. De én amíg élek, nem hagyom, ennyi tudok mondani. Utána lesz valahogy, ha eladják, eladják, de én míg meg leszek, addig leszünk. Így van, Takács Jani?” – szól oda végül Balázs bácsi régi barátjának.

A borversenyen számtalan településről érkeztek borok, és azért, hogy az őstermelők véleményei ne csak Székelyhíd körül forogjanak, megkérdeztük a köbölkúti Egeresi Gábor bácsit, hogy megy a szőlője sora a Kecskeháton, s milyen eredményei voltak eddig?

„Minden évben királylánykával jövök. Másom nagyon nincs is, csak magántermő, de azzal itt nem lehet nevezni. A legnagyobb díj, amit elértem, az ezüstérem volt, ennél feljebb nem tudtam menni. Volt egy-két alkalom még, amikor csak bronzérmet kaptam. Az idei év nagyon jó, nagyon kedvező volt, szép volt a szőlő, de a bor mégse lett az igazi. Sajnos a hanyagság miatt. Szüret után nem kezeltem úgy a bort, ahogyan kellett volna, nem jutott rá idő, halogattam, majd ekkor, majd akkor. Ritkán indult meg a borom forrni, és ez lett a vége. De nem elégedetlenkedek a zsűrizéssel, mert tudom, hogy milyen a borom, látom, hogy milyenek vannak. Amikor látom a színűket, már látom, hogy melyik mit ér, hogy megérdemli-e a pontszámot, vagy nem. Ha meg is kóstolom, akkor meg pláne. Ma úgy indultam el a versenyre, hogy 16–17 pontnál nem kapok többet. Volt már tapasztalatom, több versenyen is voltam, több évben. Ide azóta járok, amióta van, borverseny – húsz éve. De voltam már Szentjobbon is, Nagyváradon is, ez utóbbin is ezüstérmesek lettünk. Úgy tűnik, ez már így marad. Igyekszem általában utána járni azért, hogy minden rendben legyen, tiszták legyenek az edények, mert akkor lehet bármilyen jó az időjárás meg a termés, ha nem tiszta edényben tartja az ember a borát. Idén negyven éve, hogy ezt csinálom. A szüleim a szőlészetnél dolgoztak, és amikor úgy volt időnk, mindig mentünk nekik segíteni, szüretkor pláne. Aztán megnősültem, a feleségem is oda került. Télen-nyáron benne vagy körülötte dolgoztam, így nagyon megszerettem a szőlőt, a munkálatokat. Onnantól már jött minden magától. A rendszerváltáskor kaptunk a szüleim után szőlőföldet, volt benne csemege is, de ott volt ez a királylányka is. Csak sajnos nem lesz, hogy akire hagyni. A szomszéd, aki segít a munkálatokban, mindig győzköd, hogy csak negyedét, csak felét adjam el neki, de egyelőre marad. Manapság nem kis érték az ilyesmi egy családnál, a szőlő, a bor, meg a tudás, amit erről a mesterségről tovább lehetne adni. Tudni kell mindent, ismerni a szőlő kényét-kedvét. Semmi sem mindegy, hogy mit mikor hogy csinálunk. Volt olyan hogy csak ötven liter borom volt egy évben, vagy amikor csak a szerencsén múlt, hogy pár nappal előbb permeteztem, mint más és egyedül az én szőlőm maradt meg.”

—
A jó bor nem csak a szőlőn múlik!
Dávid György diószegi borosgazda, a zsűri tagja, borászati alapigazságokat mondott el lapunknak.
A boros pince legyen boros pince! Ha azt szeretnénk, hogy a borunk minél jobb minőségű legyen, akkor abban a pincében ahol a bort tároljuk, ne tartsunk zöldséget, gyümölcsöt, krumplit!
A hordók minőségi karbantartásán is sok múlhat. A hordó állapotáról úgy győződhetünk meg, hogy egy gyertyát dróton a hordóba engedünk, és ha az elalszik, a hordó penészes vagy dohos. A gyertya lángjánál megláthatjuk a szennyeződéseket is. A hordót ebben az esetben rendbe kell hozni.
Hideg vízzel ki kell mosnunk, majd ezt a vizet maradéktalanul öntsük ki belőle. Ismételjük addig, míg tiszta víz nem folyik belőle. A kimosott hordót száradni hagyjuk két-három napig, majd száradás után kénezzük be és tartsuk bedugaszolva!
Amennyiben a kénezés elmarad, a hordó penészesedni kezd.
A kénezési folyamatot kéthavonta ajánlott elvégezni, mert a kén-dioxid lassan elillan a hordóból.
Az új hordót csak előkészítés után tudjuk használatba venni, mert a dongák pórusaiban olyan anyagok vannak, melyek a kioldódást követően a bornak kellemetlen faízt adhatnak. Ezt úgy csináljuk, hogy a hordót hideg vízzel megtöltjük, majd három-négy napig ázni hagyjuk. Ezt a műveletet célszerű kétszer-háromszor megismételni.
A hordót forrázni is szoktuk, méretétől függően – kéthektóshoz egy vödörnyit – forró vizet öntünk bele és bedugjuk. Ezután tíz-tizenöt percig forgatjuk a hordót ügyelve arra, hogy a víz a hordó minden részét érje, aztán a dugót egy pillanatra kivesszük, hogy a forró gőz eltávozhasson, majd ismét bedugjuk, és megvárjuk, hogy a víz kihűljön. A forrázást egyszer-kétszer kell megismételni.
A mosószódás fertőtlenítést is javasoljuk.
A kiforrázott, még langyos hordóba 3%-os forró szódás oldatot öntünk, és átmossuk vele a hordót, hogy a szódás oldat maradványai eltűnjenek, forró vízzel újra ki kell forrázni a hordót.
A kiforrázott hordót két-három naponként hideg vízzel újra ki kell áztatni.
Az előkészített hordóba először csak mustot ajánlatos tenni, bort csak akkor, ha már legalább egyszer forrt benne must.

—
Díjazott érmelléki nedűk
Három kategóriában – száraz fehér, édes aromás fehér és vörös borok arany-, ezüst- és bronzérmeket osztottunk – mondja Magyari Attila, a borverseny szervezője. Húsz településről száznégy borral neveztek a gazdák. Összesen 32 aranyérmet osztottak ki, akadtak persze éremhalmozók is szép számmal.
Az aranyérmesek névsora, kategóriák nélkül:
Antal Béla (Kokad)
Bereczki Károly (Székelyhíd)
Beregi János (Mezőtelegd)
Birinyi Zsolt (Ottomány)
Botici Constantin (Monospetri)
Buda Gábor (Hegyközszentmiklós)
Czaholi Tibor (Szentjobb)
Czapp Árpád (Székelyhíd)
Hasznosi Sándor (Székelyhíd)
Cristian Jugreştean (Nagykároly)
Kis Géza (Bihardiószeg)
Kovács Lajos (Székelyhíd)
Kővári Pál (Székelyhíd)
Nedeczky László (Székelyhíd)
Oláh Zoltán (Biharpüspöki)
Pakó István (Székelyhíd)
Póka Szabolcs (Érmihályfalva)
Ioan Petrică (Margitta)
Preku Éva (Kokad)
Tolnay Gábor (Bihardiószeg)
Török Attila (Élesd)
Török Mihály (Élesd)
Török Olivér (Élesd)