Székelyhídon a roma kisebbséget is bevonnák a köz védelmébe

Mindannyian emlékszünk a közelmúltban Tótiban történt tragédiára, amely nem csak országunk lakosságát botránkoztatta meg, de nemzetközi visszhangja is volt! Mint ismeretes, nyolc, a roma kisebbséghez tartozó férfi „bosszúból” agyonvert egy ellenük intézkedő biztonsági őrt – ami újra középpontba helyezte az együttélés problémáit.

„Pár hete volt csak, hogy városunkban is történtek atrocitások, melynek a roma kisebbség tagjai voltak a főszereplői, és az egész város arról beszél, hogy ezt nem szabad így hagynunk!” – kezdte mondandóját lapunk érdeklődésére Béres Csaba polgármester. „Emlékeznek rá, hogy először a roma telepen volt verekedés, majd az ingázókat szállító (úgynevezett »navétás«) vonatról hazatérőben „akadtak” össze a romák egy vállalkozóval – mindkettő rendőri intézkedéssel ért véget. Ezek miatt is, meg a kialakult helyzet rendezése miatt is elhatároztuk Székelyhíd város rendőrparancsnokával, Ivan Nicolae úrral és a városunkban szolgálatot teljesítő biztonsági cég, a Terra Security Kft. területi igazgatójával, Péter Szilárd úrral, hogy közösen, a helyi romákat bevonva járőrözni fognak a városban. A reggeli és az esti »navétás« vonattal ingázó romákat a teleptől az állomásig fogják majd követni, felügyelni, hogy ne szemeteljenek, ne piszkítsanak az utcára, parkba és ne történjenek atrocitások. A roma telepeken belüli erőszakos események megelőzésében és megoldásában is számítunk az ottlakók közbenjárására. Feladatuk lesz még a mezőgazdasági, erdészeti, vagyon és személy elleni bűncselekmények megelőzése, megakadályozása. Nemzetközi példák mutatják – Szlovákiában, Magyarországon – hogy romákat bevonva a közbiztonság munkájába eredményesebb a bűnmegelőzés, kevesebb a bűntény. Remélem, hogy Székelyhídon és a hozzátartozó falvakban is csökkennek majd a konfliktusok a lakosság és a roma kisebbség között, ha látják az emberek, hogy együtt járőrözik majd magyar és cigány!” – nyilatkozta a városvezető.