^ Vissza Fel
Kanapé kategória bejegyzései:

„Magamat próbáltam mindig felépíteni”

Kanapé,Kultúra    2018. június 17. vasárnap 
 423

Nagy hiphopbuli kerekedett a sportpályán a magyarországi rapper, Deniz (Rizner Dénes) irányításával. Gyorsinterjúnkból hátha jobban megismeri most a helyi nagyközönség.

– Melyek a vezérelveid a szövegírásban hiphopperként, rapperként?

– Mivel hiphopzenével foglalkozom és ennek szerintem egyik alapvető jellemzője, hogy ha valaki kiáll a színpadra vagy dalokat ír, akkor olyan dolgokról beszéljen, amelyek valóságosan vele megtörténtek vagy amelyekkel azonosulni tud. Hiszen ettől lesz hiteles az, amit valaki csinál.

Visszapillantás hétköznapi hősökre

Kanapé  2018. május 29. kedd 
 246

Nagy Mária a világháborús emlékdarabkák felkutatásával tükröt tart a felejtő kortársak elé

Nagy Mária a szememben egy felfedező, mint Saint-Exupéry A kis herceg könyvében. Kutat és olyan dolgokat hoz napvilágra, melyek már rég méltatlanul feledésbe merültek. Olyan dolgokat hoz napvilágra, melyek feltépik a régi sebeket, szégyenérzetet keltenek sokunkban, mert elfelejtettük a múltunkat, nem tudunk, nem akarunk emlékezni rá!

Mottó: „Emlékül azoknak, akik hősi halált haltak, akik a háború ártatlan áldozataivá váltak. Azoknak, akik nem éltek addig, hogy a háborúban megélt borzalmakat elmesélhessék, akik soha nem térhettek haza a családjaikhoz, akik fagyhalált haltak, akiket koncentrációs táborokba hurcoltak, akiket ott elgázosítottak, akiket évtizedekig hazavártak…

Bocsássanak meg nekünk, hogy nem vagyunk képesek mindenre emlékezni!” (Alekszandr Szolzsenyicin: A GULAG-szigetcsoport)

Légy hív mind halálig mindenkor

Kanapé  2018. május 2. szerda 
 1 019

Id. Székely István nyugalmazott lelkipásztor verseinek kiadását tervezi

Id. Székely István kilencvenegy esztendőt megért nyugalmazott protestáns lelkipásztor ajtaja és szíve tárva nyitva mindazok előtt, akik látogatóba érkeznek hozzá egy kis múltidézésre, életbölcsesség szerzésre. Asztala terítve van verseivel, melyeket épp rendezget, mikor benyitunk hozzá, s melyeket szívesen megoszt az élet mélységei, a költészet iránt érdeklődőkkel.

A legjobb út az egyenes út

Kanapé  2018. március 30. péntek 
 872

A székelyhídi Czapp Árpád szőlőtermesztő szaktudása közismert az érmelléki borkedvelők körében

Napjainkban is sokan őrzik és viszik tovább a borászat ősi hagyományát Székelyhídon és környékén. Talán a legtöbbünknek, ha a székelyhídi borkultúra és borászat témája felmerül, azonnal Czapp Árpád neve ötlik az eszünkbe. A vele készült beszélgetés során többet tudtam meg a szőlőtermesztés mikéntjéről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

– Családi hagyomány-e a borászattal való foglalkozás az önök családjában?
– Az anyai ágról számított nagyszüleim, dédszüleim jelentős szőlőbirtok tulajdonosai voltak. A kommunista rendszer előtt, anyai nagyapám szülei 3000 tőke szőlővel rendelkeztek a Cservölgyben, amit a kommunista rendszerben elvettek, és ez a terület jóval később, csak a rendszerváltás után kerül vissza a család birtokába. Addigra azonban igen csak tönkrement, a tövek kiöregedtek, így szinte teljesen elölről kellett kezdeni mindent.

„Én a lélek embere vagyok”

Kanapé  2018. március 3. szombat 
 558

Beszélgetés Bene Ilonával, a polgármesteri hivatal frissen nyugalmazott mérnökével

– Hogyan emlékszik vissza a gyerekkorára?
– Margittán születtem, ott végeztem az általános iskoláim, majd később innen Nagyváradra vitt tovább az utam. Nem voltam amolyan tipikus kislány, nem igazán szerettem babázni és más lányosabb játékot játszani. Miután megtanultam írni és olvasni, az olvasás töltötte ki szinte minden időmet. Sokszor még éjszaka a paplan alatt is olvastam titokban a villanylámpával. Mikor iskolába kerültem, nagyon szerettem tanulni, az volt a vágyam, hogy minél több tudásra tegyek szert. Versenyként fogtam fel az iskolai éveket.

Visszatekintés – három kötettel bővült Wilhelm Sándor életműve

Kanapé    2018. január 22. hétfő 
 638

Dr. Wilhelm Sándor, a Margittán született nyugalmazott biológia szakos tanár és kutató neve mindannyiunk számára ismerős, hisz több generáció nőtt ki az iskolapadból a kezei alól, és halbiológiai tárgyú könyveivel mindannyian találkozhattunk már. Bár elviekben a békés nyugdíjas éveit élvezi egy hosszú és gazdag tanári életpálya befejezéseként, de talán most aktívabb, mint valaha. Végre a teljes idejét a tudományos kutatómunkának szentelheti, így hát beszélgetésünkben kicsit visszatekintettünk a 2017-es év szakmai sikereire.

Székelyhíd, mint a misztikus hely

Kanapé  2018. január 19. péntek 
 608

Fekete Ibolya filmrendező vászonra vitte érmelléki felmenői történetét

Fekete Ibolya magyar–orosz szakos nyelv- és irodalomtanár, aki először a könyvkiadásban dolgozott szabadúszó szerkesztőként, majd írt néhány filmforgatókönyvet és 1989 óta dokumentum-, 1995 óta játékfilmeket rendez.

– Beszélgessünk egy kicsit a kezdetekről: Ön a 70-es évek derekán kezdte pályafutását. Napjainkban is keveset lehet hallani hogy a filmrendezői szférában nők dolgoznának. Abban az időben, mikor még dübörgött a kommunizmus, biztosan nehezebb volt megállnia a helyét. Ez így van, vagy csak én gondolom így?
– Furcsa dolog volt ez Magyarországon, sokkal több női rendező volt, mint az általában lenni szokott az ilyen kisebb országok szakmáiban. Komoly hagyománya volt. Sokan voltak már akkor is. Mészáros Márta, Gyarmati Lívia, Elek Judit, Ember Judit, biztos tudnék még mondani egyet-kettőt. Nem ez volt a probléma. Valahogy volt valami bajtársiasság, valami kollegialitás a szakmában. Kicsit mindig szekírozták az embert, elsőre mindig „persze egy nő”, meg mikor az első filmjét forgatja az ember és a stáb nézi, hogy „na mire megy ezzel a dologgal”. De ha az ember megállt a lábán, nem bántották ezért.