Beszélgetés Kovács Ágnessel, a székelyhídi Gyermek Jézus otthon vezetőjével

Tizenkét érmelléki gyermeknek új lehetőség adott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egy meleg, befogadó otthon tagjává válni. Kovács Ágnessel, a székelyhídi Gyermek Jézus otthon vezetőjével beszélgettünk.

– Hogyan működik az otthon, kik a vezetők, hány gyereket tud jelen pillanatban befogadni?

– 2011-ben vettük át ezt a házat, a székelyhídi polgármesteri hivatal 49 évre átadta a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak és Csaba testvér önzetlen segítségével sikerült tizenhárom szobát felújítani. Engem a Székelyföldről, mégpedig Parajdról, a sóvidékről helyeztek ide. Befejeztem egy házat, már felépítettem egy otthont, és Csaba testvér úgy gondolta, hogy ha egy házat fel tudtam építeni, akkor még fel tudok építeni ennél többet is, csak adjon a Jóisten erőt és egészséget a munkánkhoz. Egyelőre tizenkét gyerekkel indultunk meg szeptember 15-én, majd fejlődni fogunk, de most készülünk az akkreditálási papírokkal, majd amikor meglesz az akkreditáció, több gyereket tudunk majd befogadni, a nevelők szárnyai alá több gyerek fog majd tudni bejönni, mint a kotlóanya szárnyai alá.

– Hogyan zajlott le az iskolakezdés?

– Elég nehezen ment az első nap, mert amikor tizenkétfelé kellett szaladni úgy, hogy az ember nem is ismer senkit. Aztán péntekre már belezökkentünk, már mindenki tudta a pontos helyét, hogy hova kell menni, hány órára kell menni, kik a tanító nénik.

– Mennyire sikerült a beilleszkedés eddig a gyerekeknek, hogyan viszonyultak hozzájuk az osztálytársaik?

– Mindenki bemutatkozott, bemutatkoztunk, szülői értekezletre mentünk, megmondtuk, hogy ezek a gyerekek nem a felső rétegű gyerekek, hanem a közepétől lefelé, inkább az alsó rétegből való gyerekeket szedtük össze, vannak olyan gyerekek, akik hihetetlenül szegény körülmények között éltek eddig. Hét napból hét napot itt vannak, most már velünk. Hála a Jóistennek most már szépek, tiszták, felöltöztetve, megetetve, tanszerekkel és iskolatáskával felszerelve elindultak egy új élet útján.

– Ha valaki valamilyen úton-módon szeretne besegíteni az otthon működésébe, milyen lehetőségei vannak? Olyan embereket is beleértve, akiknek nincs szociális munkás végzettségük.

– Hát azt én úgy kezdeném, hogy ez egy új hajtás a Szent Ferenc atyánknak a nyolcszáz éves fáján. Gyermek Jézus a neve ennek az otthonnak, a Jóisten mindig hozzánk irányit valakit, amikor szükségünk van, akár munkaerőre, akár anyagi segítségre. Kétkezi segítségre örökké szükségünk lesz, ketten vagyunk nevelő nénik meg egy karbantartó, de erre a nagy földre és erre a nagy kertre, erre a nagy házra még mi is kevesen vagyunk, és még ezenkívül tizenkét gyermeket is el kell látni. Tárt karokkal várunk akárkit, aki erre jön és az életéből ad egy-két órát a gyermekeknek. Bejön és megmondja, hogy igen is én holnap el szeretnék jönni, egy-két órát a gyerekekkel leülni tanulási időszakban. Nekünk ez egy akkora nagy segítség lenne, mert abban az időszakban, amíg ő felügyel egy gyerekre, addig mi tudunk más dologgal foglalkozni, mert azt sem tudjuk, hogy merre szaladjunk, hogy minden vonalra kerüljön. Még újak vagyunk, sok a munka, még a vágányunkba nem szöktünk egyenesen bele.

– Terveznek-e esetleg valamilyen programot a jövőben, amikor esetleg a város lakói is kicsit bekapcsolódhatnak az otthon életébe? Vannak-e ilyen jellegű törekvéseik?

– Tervek vannak, de most még nem áruljuk el őket. A gyermekeknek legalább egy hónapot kell adni, hogy megszokjanak ők minket, mi pedig őket. Mi úgy hoztuk el ezeket a gyerekeket a sanyarú körülményekből, mint összetört gyémántot, tehát ezt a gyémántot súrolni kell jobbról-balról, simogatni kell, dédelgetni kell addig, amíg a felszínre jön az a csillogó valami, amivel minden áldott gyermek megszületik. De idő kell és szeretet, hogy kihozzuk belőlük azt az eldugott valamit, amivel a Jóisten megáldotta őket, a talentumukat.

Mészáros Klaudia