Idén újra várta a kisdiákokat az English Spring Contest elnevezésű angol nyelvű verseny, amely tavalyi fordulójának a járványhelyzet gátat vetett. A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum hagyományszerű, alulírott által szervezett másfél órás versenyének résztvevői a negyedikes évfolyam diákjai voltak, akiket Czirják Erika és Somogyi Tünde tanítónők kísértek el a városi múzeum épületébe.

A verseny célja a kezdetektől minden alkalommal az, hogy csoportmunka keretében a diákok játékosan kamatoztatni tudják angol nyelvi tudásukat, illetve felkészülhessenek az intenzív angol nyelvosztály közelgő vizsgájára. Az idei, nagyon jó hangulatú vetélkedőn tizenhárom csoport vett részt, a versenyzőknek négy feladatot kellett megoldaniuk. Ezek között volt szövegértelmezés, kérdezz-felelek, mondatalkotás és szókereső is. A verseny elérte kitűzött célját, hiszen a diákok megtapasztalhatták, hogy milyen egy angol vizsgatétel. A kihívás és az azt követő sikerélmény hasonló volt a korábbi évekéhez, a sajnálatos különbséget pedig az jelentette, hogy nem tudtunk más diákokat meghívni a környező falvak iskoláiból a létszámszigorítások miatt. A verseny nyertes csapata 25 pontot ért el a maximális 32-ből, így értékes angol nyelvű könyvjutalomban részesült.


Írta: Egeresi Ingrid, angol szakos tanárnő, szervező