Viszonozták a székelyhídiak látogatását a budapesti Magyar–Kínai Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai, akik négy tanáruk kíséretében kirándultak városunkba május közepén. Mint megírtuk, ezt megelőzően a Határtalanul programban résztvevő fővárosi iskolában vendégeskedtek a Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai és kísérőtanárai május elején. A Budapesten tett élménygazdag látogatáson nemcsak az íróinkkal és költőinkkel ismerkedhettünk meg jobban, híven a program mottójához („Jeles íróink és költőink nyomában Budapesten és Erdélyben”), hanem egymással is, barátságok alakultak ki.

A székelyhídi diák- és tanárcsapat lelkesen várta a budapestiekkel való viszonttalálkozást, valamint néhány érdekes bemutatóval is készültek ez alkalomból. A kissé megfáradt vendégsereget a városi múzeum épületében fogadták nagy szeretettel. A Petőfi-líceum tanulói az érmelléki hírességekről és Székelyhíd történetéről tartottak rövid beszámolót. Béres Vivien Kazinczy Ferenc és Kölcsey Ferenc életét és munkásságát mutatta be, ezután Baban Leticia ismertette Székelyhíd történelmét, majd Ecsedi Lilla és Fodor Tünde beszélt városunk ismert embereiről. Végül Kormányos Enikő történelem szakos tanárnő előadását hallhattuk a kisrégiónkhoz legközelebb álló költőkről, Petőfi Sándorról és Ady Endréről.

Városunk főbb látványosságairól Hasznosi Ádám helyi tanuló tartott rövid bemutatást, aztán az itteni diákok nevében is játékra hívta a vendégiskolásokat. A játék ismertetésében elhangzott, hogy a cél a város különböző ismert pontjain (például a Stubenberg-kastély, a katolikus templom és a turulmadár emlékmű) elrejtett tárgyak megtalálása lesz. A keresést öt vegyes, három székelyhídi és két budapesti diákból álló csoportokra osztva kezdték el a fiatalok. A játék ideje alatt nemcsak városunkkal ismerkedtek vendégeink, hanem egymással is, így akár mélyebb barátságok kialakulására is adott volt az esély. A kincsvadászat megkezdése előtt a székelyhídiak finom fánkkal kedveskedtek vendégeiknek, aztán újult erővel kezdetét vehette a kaland.

A budapesti vendég­sereg a napot a hegy­közszentmiklósi ter­mál­strandon zárta, amely szállásul is szolgált nekik. Másnap meglátogatták a Petőfi-líceumot, majd élményekkel gazdagodva térhettek haza Budapestre.


Írta: Nagy Anita