Színes vetélkedő tartotta izgalomban a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban tanuló könyvbarátokat. A diákok a májusi esős hetek alatt nemcsak a különböző vizsgák és dolgozatok miatt töltöttek több időt könyveik társaságában.
Az irodalmat kedvelő diákok e hónap közepén vehettek részt a KO-LIBRI versenyen. (A vetélkedő neve maga is játékos, hiszen azt jelentheti – némi latinos áthallással – „könyvek együtt”, miközben összeolvasva a kedves, apró madárka neve köszön vissza.) Az iskola magyar szakos tanárai két korosztály számára hirdették meg a versenyt. A hatodikos-hetedikes tanulók Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének ismeretéből vetélkedhettek.
Aközépiskolások a Mikszáth-emlékév jegyében mérhették öszsze tudásukat, olvasottságukat és kreativitásukat. A kisebbek ötfős csapatokban bizonyíthatták, mennyire járatosak a Gárdonyi-regény világában, a felsőbb évesek egyénileg, pályázati művel és saját alkotással tiszteleghettek a nagy alkotó emléke előtt. A KO-LIBRI ötletgazdái és lelkes szervezői a megfelelő ismeretforrások biztosításával, a versenyen játékos fordulók kifundálásával, majd jutalomkönyvekkel és emléklapokkal lepték meg a megmérettetést vállaló több mint hatvan diákot. Mindebben hathatós anyagi támogatójuk volt a Communitas Alapítvány. Az irodalmi vetélkedő a szurkolótábornak köszönhetően jóval több mint száz tanulót mozgósított, némi reményét kelti annak, hogy az olvasás szeretete megmarad a XXI. században is.
Holczman Ilona
Vélemény, hozzászólás?