
A csokalyi iskolában, mint minden más tanintézményben, a szokványos tanítástól eltérően a gyermekek számára tanulságos, vidám, élményteli, emlékezetes, de ugyanakkor érdekes, egyhetes tevékenységet szerveztek a tanítónők.
Rögtön az első nap közösen tevékenységsorozatba kezdtek az alsó tagozaton ,,Az élet”-pályázat keretében (Activităţi în cadrul proiectului viaţa), ami egész júniusig fog tartani. A pályázat célkitűzése, hogy megtanítsa a gyermekeket, miképpen kell egészségesen táplálkozni, és hogy mennyire fontos a víz az emberi szervezetnek. A továbbiakban szebbnél szebb zöldség-gyümölcsfigurákat készítettek a gyerekek, almalenyomatokat, képeket festettek a témával kapcsolatosan, amelyeket a végén kiállítottak.
Szerdán a gyerekek örömére az iskolába eljött a falu nagy zenésze, Tivadar József, aki pillanatok alatt fergeteges hangulatot teremtett. A kisiskolások együtt énekelhettek, táncolhattak, olyan gyermekdalokat tanulhattak a zenésszel, mint például Paff, a bűvös sárkány, Az az egy fontos stb. A végén még az ovisok is ropták az ismert pingvintáncot! Igazi kis művészek, zenészek, táncosok lehettek egy napra a gyerekek a zenésznek köszönhetően.
Másnap az iskolát meglátogatta a székelyhídi rendőrség egyik munkatársa, Ştefan Lazăr, aki beszámolót tartott a bűnmegelőzésről, a helyes közlekedésről. Az előadás végén minden gyerek beülhetett a rendőrautóba, kipróbálhatták a kihangosítót, bekapcsolhatták a szirénát, amit a gyerekek nagy tapssal díjaztak.
Az iskola másként hete alatt természetesen volt még más érdekes tevékenység is Csokalyon, mint a nyaklánckészítés, faültetés, jógázás, szemétgyűjtés.
Végezetül a csokalyi iskola megköszöni a meghívott vendégeinek, hogy eleget tettek a felkérésnek, és meglátogatták a kis iskolát, ezáltal felemelő érzést hagyva maguk után. Köszönjük!
Írta: Erdei Irénke tanítónő
Vélemény, hozzászólás?