
Fúvós és pengetős hangszerek zenéje töltötte be az Érmelléki Református Egyházmegye tizenegyedik alkalommal megszervezett nyári zenetáborát Hegyközszentmiklóson július 11. és 15. között. A négynapos eseményre, mely az ötödik napon zárókoncerttel ért véget, összesen 75 fiatal érkezett szerte az Érmellékről, akik meg is mutatták zenei tehetségüket ittlétük alatt. A táborban különböző zenés programok várták a gyerekeket. A hangsúly a hangszeroktatáson volt. A kezdő- és haladó szinten egyaránt megszólaló furulya, gitár és billentyűs hangszerek mellett csoportos foglalkozásokon is részt vettek a táborlakók. A mindennapokat még érdekesebbé varázsolták a különböző előadások, amelyeken például archaikus hangszerekkel is megismerkedhettek a fiatalok.



A tábor egyik pozitívuma az, hogy a gyerekek szinte évről évre visszajárnak a táborba, amíg tehetik, van olyan aki már hetedik alkalommal vett részt – fogalmazott Hermán Csaba egyházmegyei zenei oktató, az egyik főszervező. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a tábor során olyan értékekkel gazdagodnak a fiatalok, amiknek komoly visszahívó ereje van. A zenetábor pénteken istentisztelettel zárult a helyi református templomban, ahol összegyűltek a szülők és a gyerekek, hogy közösen adjanak hálát az eredményes hétért. Az ünnepi istentisztelet végén a fiatalok zárókoncerten mutatták be a táborban tanultakat.



Írta: Szyártó József
Vélemény, hozzászólás?