
A csokalyi kisiskolások harminc facsemetét és virágpalántákat ültettek a tanintézmény környékén
„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
A föld napja alkalmából megrendezett iskolai tevékenységen a fenti idézet elvét tudatosítottuk a csokalyi Fényes Elek Általános Iskola tanulóival április 20-án. Nagyon fontos megértenie minden gyermeknek és minden embernek, hogy igenis rajta múlik minden. Mindig azzal nyugtatjuk magunkat, hogy más is így csinálja, majd a tudósok, politikusok megoldják Földünk nagy problémáit, mert ugyebár egy fecske nem csinál tavaszt. Ezeket a közhelyeket szeretnénk elfelejtetni gyermekeinkkel, ezért is dolgozunk.
Tesszük ezt mindezt saját forrásból, a fákat virágokat, az újra hasznosításra váró dolgokat, és nem utolsó sorban a kemény munkát a gyermekek hozzák. Természetesen vannak visszatérő támogatóink is, mint a nekünk minden évben gyümölcsfákat ajándékozó Tanasi József kertészmérnök, illetve Balogh Emese, aki pedig szebbnél szebb virágokkal lát el minket. A szemétgyűjtéshez a székelyhídi önkormányzat biztosította a felszerelést.
A reggelt beszélgetéssel kezdtük, ahol rávilágítottunk közvetlen környezetünk problémáira és az ezekből kibontakozó globális problémákra. Megértettük a gyerekekkel, igenis csak úgy tudjuk megállítani a Föld mértéktelen és meggondolatlan kihasználását, ha mi abbahagyjuk azt. A gyermekek nagyon lelkesek, együtt éreznek földanyával, és mindent megtesznek, ami tőlük telik, hogy megóvják. A kisebbek vizuális módszerekkel ismerkedtek és csatlakoztak a témához.
Eljött a várva-várt pillanat, hogy gyakorlatba is „ültessük” a sok szót. A gyerekek hoztak tölgyfát, orgonát, akácfát, gyümölcsfákat, díszfákat, melyeket az iskola udvarán és az iskola környéken el is ültettek. Sikerült több mint harminc fával gazdagítani környezetünket. A jövőben a gyerekek feladata lesz a saját fájukat locsolni, vigyázni. A kicsik elégedetten fogyasztották el uzsonnájukat a szabadban, ami után dióevés következett. Átvették a terepet az előkészítő, első és második osztály tanulói, akik földdel hordták meg a traktor- és autógumikat homokozó kisvedrükkel. A harmadik és negyedik osztályosok a nyakukba vették a falut, ahol szemetet gyűjtöttek az utcákról. A tanító nénik irányításával a kicsik szépen elültették az otthonról hozott és ajándékba kapott virágpalántákat, majd meg is locsolták. A nagyok közül tízen pillanatok alatt lefestették az elhasznált abroncsokat. Csodás lett az eredmény. Csillogó szemekkel mérték végig munkájuk gyümölcsét. Leültünk egy kupacba, és elmondtuk az imát, amit a hét elején tanultunk, amelyben áldást kértünk falunkra, vetéseinkre, forrásainkra, szőlődombjainkra, nemzetünkre, hálát adtunk ezért az eredményes napért. A tanulók óriási dicséretet kaptak tanítóiktól, akik természetesen egy-egy fagyira is meghívták a dolgos gyermekeket.
Tartalmas és fárasztó nap volt, de az újjávarázsolt udvar, és az, hogy szebbé tettük a Földet, minden fáradságért kárpótolt. Biztosak vagyunk benne, hogy a jövő évben folytatjuk, és megmutatjuk, igenis meg tudjuk változtatni a világot.
Írta: Boros Ágota
Vélemény, hozzászólás?