^ Vissza Fel
Székelyhídi Diáktanács címke bejegyzései:

Rákóczi-szövetség Székelyhídon

Diáksarok  ,   2012. február 9. csütörtök 

Az év eleje óta városunk is tagja a Rákóczi Szövetségnek, mely egész az Kárpát-medencében rendelkezik helyi szervezetekkel. A szervezet a rendszerváltás után, 1989-ben alakult, azzal a céllal, hogy a magyarországi és külhoni magyarok közt hidat képezzen. E cél elérését gazdag programsorozat szolgálja minden évben: vetélkedők/versenyek, kirándulások, melyek javarészt elérhetőek határon túli magyaroknak is. A szervezet ma már több mint 15 ezer tagot számol, és ez év eleje óta a székelyhídi diákok is bővíthetik ezt a létszámot Kormányos László történelem és Sóki Béla matematika szakos tanár jóvoltából. A megalakuló gyűlést követően, a diákok a szövetség főtitkárát, Csáky Csongort üdvözölhették a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban, ahol az egyórás előadáson megismerkedhettek jobban a szövetség működésével, programjaival, céljaival.

Kultúrnapi alkotás

Irodalmi Kreativitási Versenyt szervezett a Székelyhídi Diáktanács

Irodalmi Kreativitási Versenyt (IKV) szervezett a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan január 21-én a Székelyhídi Diáktanács. Nem új keletű dolog ez nálunk, korábban is volt már IKV Székelyhídon, de ez mégis rendhagyónak számít. Ugyanis a Maros Megyei Magyar Középiskolások Diákszervezete anyagi gondok miatt nem szervezte meg a 16. Irodalmi Kreativitási Versenyt, így házilag eszkábáltunk egyet. Persze, mi sem vagyunk milliomosak, így csak egy helyi versenyt szerveztünk, azt is összekötve a kultúra napjával, spórolás végett.

Extrém szemétszedés

Diáksarok  ,   2010. április 30. péntek 

A diáktanács kitakarította az iskola környékét
A Föld Napja alkalmából megszervezett szemétszedési akció nem mondható nagyszabásúnak, de extrémnek mindenképp. A Székelyhídi Diáktanács április 23-i rendezvénye mondhatni családias volt, mivel körülbelül húszan vettek részt rajta – külön köszönet a VII. E. osztálynak, akik testületileg ott voltak –, azonban a célnak tökéletesen megfelelt a létszám, hisz csak az iskola és a központba vezető „járda” környékét voltak hivatottak megtisztítani. Extrémnek és eseménydúsnak azért nevezhető, mivel nem egy-két váratlan fordulat színesítette a takarítást.

Sokmindent csináltak négy év alatt

Diáksarok  , ,   2010. április 25. vasárnap 

Székelyhídi Diáktanács
Bizony, immár négy éve, hogy megalakult a jelenlegi Székelyhídi Diáktanács, egy felhős márciusi délután. Ezt igyekeztünk méltóképpen megünnepelni március 26-án, pénteken, és szerintem sikerült is. A tavalyihoz hasonlóan ünnepséggel indult a program a Diákbunkerben, ahol bemutattuk az elmúlt év programjait, az új honlapot, átadtuk a díszokleveleket és a tagsági kártyákat, közben viccelődtünk, nevettünk, meglepődtünk, majd elképedtünk. Miért az utóbbi kettő? Az ajándékok miatt; a meglepetés a Scola Nostra Egyesület ajándéka: CD-tartó a szanaszét lévő CD-k és DVD-k tömkelege miatt, és egy kis édesség.

„Saját ikrem vagyok”

Irodalmi Kreativitási Verseny – írj szabadon, amit akarsz
Az idézet alapján, szabadon írj, amit akarsz – olvashatták a versenyzők az Irodalmi Kreativitási Versenyen, melyet január 26-án tartott meg a Székelyhídi Diáktanács. Ez a verseny már 15. alkalommal lett megrendezve az országban, mely a Maros Megyei Magyar Középiskolások Diákszervezete (MMKD) kezdeményezésére indult el még 1993-ban. Azóta nagy sikernek örvend a verseny, egyre több romániai magyar diáktanács kapcsolódik be a szervezésbe, és tartja meg a helyi szakaszt, míg a megyei diáktanácsok a második fordulót rendezik. A mi esetünkben a Bihar Megyei Középiskolás Egyesületek Tanácsa (MAKET) látja el ezt a feladatot.