Sokszínű és érdekes tevékenységeken keresztül igyekeznek a méhészet világát megismertetni, az akác és az akácméz jelentőségét pedig népszerűsíteni, tudatosítani az érköbölkútiak körében.

Kirándulást szervezett március 23-án az Értékteremtés Érköbölkúton – Az akác és az akácméz jelentősége – Érdekességek a méhek világából elnevezésű pályázat keretében a Korona Érköbölkúti Közösségi és Kulturális Egyesület. Ellátogattak az érmihályfalvi akácerdőkhöz, ahol terepgyakorlaton és előadásokon keresztül újabb felfedezéseket tettek az akácerdők különleges világában.

Méhészeti termet avattak Érköbölkúton, a hagyományos méhészeti eszközök bemutatását szolgáló kiállításra egyaránt várták a helyi lakosokat, környékbeli gazdákat és méhészeket is március 11-én. Ezzel negyedik, egyben utolsó állomásához ért a Korona Érköbölkúti Közösségi és Kulturális Egyesület Értékteremtés Érköbölkúton elnevezésű nyertes pályázata, amely Magyarország Agrárminisztériuma és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósulhatott meg. Eme kiállítás nemcsak a régi eszközök megismerését szolgálta, hanem az érköbölkúti, méhészetben jártas Gődér Attila jóvoltából többet megtudhattunk magáról a méhészetről, a természet nagyszerű rovarairól, a méhekről, valamint Érköbölkút értékéről, hungarikumáról, az akácmézről.

A méhészettel ismerkedtek az érköbölkúti fiatalok

Kétnapos interaktív foglalkozáson ismerkedtek a méhészettel az érköbölkúti fiatalok augusztus végén. A helyi kultúrház előtti találkozás után a kis csapatot Bádon Levente, a szervező Korona Közösségi és Kulturális Egyesület elnökének vezetésével Gődér Csongor fuvarozta a Kecskeháton lévő méhészetéig. Ott Gődér Attila beszélt a méhek életéről és a kaptárban uralkodó szigorú rendről, amit a fiatalok nagy érdeklődéssel hallgattak. A kellő védőfelszerelés oltalmában be is merészkedtek a kaptárok közé, ahol meg is ízlelhették a szorgos élőlények munkájának gyümölcsét.

A természetközeli élet híve a sokoldalú gazda, Barta Imre

Tanulmányai közepette gazdálkodásba kezdett a székelyhídi Barta Imre, akinek hátra van még a mesterképző elvégzése. Addig is tanít, fákat metsz, gyümölcsöt árul, ha meg úgy szükségeltetik, akkor a méhek között végzi a teendőket.

A munkaszeretet és a jó pályázat frigyre lép a székelyhídi Ovlachi család méhészetében

Az eltelt években, évtizedekben egyre inkább népszerűvé vált az Érmelléken is a méhészkedés. Van, aki főfoglalkozásként űzi a „bogarászást”, míg mások jövedelemkiegészítést és egyben kikapcsolódást remélnek tőle.

Annyit már rég megtanultam a méhek természetéről, hogy az erős testszag, akárcsak a különböző mesterséges illatok irritálják, támadásra ösztönzik őket. Ennek tudatában alapos mosakodás után indultam el megtekinteni a székelyhídi Ovlachi család méhészetét. Minden elővigyázatosságom ellenére egy méhecske bebújt a nadrágomba. Úgy jártam, mint a mesebeli kiskakas gyémánt félkrajcárját elorozni szándékozó török császár, akaratlanul is táncra perdültem.

Édes, mint a méz, jut eszembe a kifejezés, míg felfelé tartok a felsővárosi méhészekhez. Az édes életnek azonban ára van, rengeteg munka és önfeláldozás úgy a méhész, mint a méhcsaládjai részéről. Mire megérkezek, már sokan összegyűlünk (Szűcs Lajos bácsi, Tárkányi Barna, Medve Ferenc, Góz József s majd később Nagy Gyula is csatlakozik a társaságunkhoz) a kis műhelyszobában. Javában folyik a beszélgetés, amelybe bekapcsolódom.