Édes, mint a méz, jut eszembe a kifejezés, míg felfelé tartok a felsővárosi méhészekhez. Az édes életnek azonban ára van, rengeteg munka és önfeláldozás úgy a méhész, mint a méhcsaládjai részéről. Mire megérkezek, már sokan összegyűlünk (Szűcs Lajos bácsi, Tárkányi Barna, Medve Ferenc, Góz József s majd később Nagy Gyula is csatlakozik a társaságunkhoz) a kis műhelyszobában. Javában folyik a beszélgetés, amelybe bekapcsolódom.

 

– Hogyan kezdtek el méhészkedni?
 
– Szûcs Lajos: Tulajdonképpen egy véletlen folytán kerültem kapcsolatba a méhekkel. Húszévesen súlyos tüdőbeteg lettem, és az orvos egy évre eltiltott minden fizikai munkától. Ez idő alatt sokat gondolkodtam, mi lesz velem ezután, miből fogok megélni. És mint a bajban mindig, megérkezett a megoldás egy öreg köbölkúti méhész személyében. Ekkor szerettem bele a méhekbe, és ez a szerelem azóta is tart.

– Medve Ferenc: Én iskolásként a tornatanárom példáját láttam, aki szabadidejében méhészkedett. Egyszer ki is vitt bennünket a méhesbe. Először kicsit féltem a méhektől, de ez hamar elmúlt, utána pedig elkezdtem érdeklődni irántuk. Ezért továbbtanulás céljából a bukaresti 52-es méhészeti szaklíceumot választottam, ahol másfél év alatt nagyon sok elméleti dolgot megtanultam. A gyakorlat azonban mindenkinek csak ezután következik. Mi itt mindannyian Lajos bácsitól tanultunk és tanulunk még a mai napig is méhészkedni.
 
– Milyen múltja van Székelyhídon a méhészetnek?
 
– Sz. L: Úttörőnek mondhatom magam, hisz előttem nem sokan méhészkedtek itt és a környéken. Elõször én is zöldfülű voltam, a tudás a tapasztalattal jön meg. Volt olyan is, hogy a méheim bent teleltek velem a házban a szekrényen. Sok mindenen megy keresztül az ember az évek során. Egy idő után ezek a fiúk itt mellettem elkezdtek átjárogatni, kérdezgetni, figyelni a munkám. Jó pár éve egy méhésziskolát is szerveztünk, ahol sokan szereztek képesítést a méhészetben.

 

 

– Miben áll a méhészek munkája?
 
– Góz József: A méhésznek szolgálni kell a méhek munkáját. Sajnos manapság, azonban sokan elfelejtik ezt. A rengeteg külföldi pénztámogatás sokat ront a méhészkedés színvonalán. Sok az úgynevezett álméhész, aki csak a pénzkereseti lehetőséget látja a méhekben. Azonban ezt a munkát szeretet és alázat nélkül nem lehet jól végezni.

– M. F: Most, a nyári időszak végén, rengeteg munkája van egy méhésznek. Augusztus végén nekünk megkezdődik az új év. Ilyenkor fel kell készítenünk a méhcsaládokat a télre. Élelmiszer-utánpótlást kell biztosítani, ha szükséges, hogy sikeresen befejezhessék az utódnevelést és kiteleljenek. A tél nemcsak az embereknek, a méheknek is egy nagyon nehéz időszak. Segítenünk kell őket, hisz sokkal törékenyebbek, mint mi vagyunk.
 
– Van-e különbség a hajdani és mai méhészet között?
 
– G. J: Sajnos nagyon sok. Az ember a sok vegyszerrel elkezdte pusztítani maga körül a környezetet és ezzel tulajdonképpen magát is pusztulásba sodorja. A vegyszerek kiölik a természetes viráglelő helyeket, a méhlegelők egyre kisebbek lesznek, a méhsűrűség pedig egyre nő az álméhészeknek köszönhetően. Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy minden emberi tevékenység a méhek ellen van, és az ember sajnos nem veszi észre, de saját maga ellen is.
– Sz. L: Sokan tévednek azonban, mivel azt gondolják, hogy ha ennyire szennyezzük a környezetünk, akkor már a méz sem lehet egészséges, abba is belekerülnek a vegyszerek. Viszont aki ismeri a méheket, tudja, hogy ez mekkora badarság. A méhek annyira érzékeny szervezettel rendelkeznek, hogy ha véletlenül a begyűjtött virágporra valamilyen gyomirtószer kerül, azonnal elpusztulnak, mielőtt még visszaérnének a kaptárhoz.

 


– Hogyan készül a méz?
 
– Sz.L: A nehéz munkát a méhek végzik el. Megkeresik és begyûjtik a virágport, majd hosszas munkafolyamatok során, közös csapatmunkával készül el a méz. A méhész feladata, hogy a méhészkeretet, amire a lépet a fiatal méhek készítik, kivegye a kaptárból és betegye a pergetőbe, melyben a forgatás során kicsapódik a méz. Ez a munka könynyebb része.
  
– Mit tanulhatnak az emberek a méhektől?
 
– Sz. L: Szerintem az emberek mindent a méhektől tanultak, például a családalapítás ösztönét is. A méhek társas lények, ahogy az ember is. Egyedül nem képesek megélni, mert elpusztulnának. Csak családban tudnak élni. Ha jobban megfigyeljük, nagyon nagy a hasonlóság az emberek és a méhek közt. Azonban sajnos a különbségek is óriásiak. A méhek társadalma egy tökéletes társadalom, amit az ember soha nem fog tudni megvalósítani. Itt nincs lustaság, nincs önzés, azonban annál nagyobb az összetartás, önfeláldozás és rend.
– M. F: A háziméh (tudományos nevén apis melifera carpatica) ötvenmillió éves. Jóval megelőzte tehát az embert, ezért igaznak vélem Lajos bácsi kijelentését, hogy az emberek sokmindent a méhektől, a természetből lestek el és tanultak meg.
  
– Ha egy szóval vagy kifejezéssel jellemezhetnék a méheket, melyik lenne az?
  
– Sz. L: Egy szó kevés lenne rá, de felsorolom a legfontosabbakat: Önzetlenség. Szorgalom. Szeretet. Öszszetartás.
– M. F: Erre mondok egy nagyon jó, ideillő példát. A méhek annyira szeretik egymást, hogy élelmiszerhiány esetén is összetartanak. Az utolsó csepp mézet is elosztják egymás közt és egyszerre pusztul el az egész család. Ilyen önzetlenségre az emberek soha nem voltak és nem is lesznek képesek.
 
Ványa Blanka