^ Vissza Fel
Galajda Judith címke bejegyzései:

Darumadár fenn az égen hazafelé szálldogál

A székelyhídi néptánccsoport bemutatkozása – hosszú idő után ismét van néptáncoktatás

Színes műsort tartott a Bíborka népdalkör, a Kisbojtárok furulyacsoport és új bemutatkozóként a Kankalin néptánccsoport május utolsó vasárnapján a múzeum épületében. A Pro Székelyhíd Egyesületen belül működő hagyományőrző csoporthoz tartozó együttesek Darumadár fenn az égen, hazafele szálldogál… című előadásának célja a hagyományőrzés fontosságára és tiszteletére való felhívás volt. Az előadáson a csoportok fellépőin kívül, három vendégelőadót is köszönthetett a közönség, Mészáros Zsófiát Kiskerekiből, Angyal Olíviát Székelyhídról – akik népdalokat énekeltek – és a szintén székelyhídi Ruska Ildikót, aki egyházi és könnyűzenei dalokat szólaltatott meg.

Vakációs farsangolás Székelyhídon

Mozaik  , ,   2010. február 10. szerda 

A Pro Székelyhíd Egyesület jóvoltából a kis- és nagyiskolás székelyhídi  gyerekek vakációs foglalkozáson vehettek részt február 1–5. között. A központi iskola egyik termében igazi mesebarlang várta az érdeklődőket, akik a farsangra készülődve saját jelmezt is készíthettek. Galajda Judith egyesületi elnök, Jagos Helén magyartanárnő, Nagy Mária és Zlagnean Mária segítségével mindenkinek sikerült kedvenc mesehőse, vagy éppen állatkája bőrébe bújnia. A gyerekek nemcsak jelmezeket készítettek, de egy frappáns télűző előadással is készültek a zárónapra. Rövid mondókákkal, érdekes jelenetekkel elűzték a telet és csalogatták a várvavárt tavaszt.