^ Vissza Fel
egészség címke bejegyzései:

Egy gyerek életében soha nem lehet a betegségé a főszerep

Ajánló  ,   2015. március 31. kedd 
 549

Onkológiai beteg fiatalokat is fogad 2015-től a Yuppi Tábor!

Újra lehet jelentkezni aYuppi Táborba, az egyetlen olyan romániai programra, amely az élményterápia/terápiás rekreáció innovatív módszerét alkalmazza. Idéntől a két cukorbetegeknek szánt tábor mellett egy daganatos betegeknek szánt tábort is meghirdet, ahova olyan gyerekek jelentkezését várja, akik nem több mint öt éve fejezték be onkológiai kezelésüket. A táborokban való részvétel ingyenes a gyerekek számára.

Táplálás és újjáélesztés

Közélet  ,   2014. április 4. péntek 
 753

Érdekes előadások márciusban a baba-mama körben

Minden anya életében a legfontosabb dolog elsősorban a gyermeke és az ő egészségének megőrzése. A Székelyhídi Baba-Mama Kör megalakulása óta már számos szakembert látott vendégül, hogy előadást tartsanak az anyukáknak gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekben.
Márciusban két előadáson is részt vehettek az érdeklődők. 15-én Jávorné Erdei Renáta nyíregyházi védőnő látta el hasznos információkkal a kismamákat a hozzátáplálásról. 22-én Nagy István, a debreceni mentőszolgálat vezetője tartott gyakorlati bemutatót a kisgyermekek újraélesztéséről. Az újjáélesztési műveletek többségét a baba-mama kör tagjainak lehetősége volt kipróbálni speciális gyakorlati babákon.

Márciustól a IER-MED szakorvosi rendelőben magyarul beszélő gyermekgyógyász-szakorvos rendel

Kedden és pénteken 9:00-től – 14:30-ig.

Ha zsibbadtnak, hidegnek érzi lábát, ha a lábfájás miatt nem tud aludni, ha a járás kifárasztja, nehezére esik, akkor a segítség IER-MED szakorvosi rendelőben megtalálható!

Doppler vizsgálatos ér terápia!
Microstim –ér terápia április 1-től kedden 15:00-tól!
Érdeklődni és előjegyeztetni lehet a:

0742653458 és a 0359466221-es telefonszámokon!

INGYENES méhnyakrákszűrés!!!

Közélet    2013. augusztus 23. péntek 
 573

Ismét ingyenes méhnyakrákszűrésre van lehetőségük a 25 és 64 év közötti nőknek. A vizsgálat a Pelikán Klinikán történik, Nagyváradon, előzetes bejelentkezés alapján. A vizsgálat teljesen ingyenes a biztosítottaknak és a nem biztosítottaknak is egyaránt.
A páciensek első lépésként a háziorvosaikat kell felkeressék, ahonnan egy küldőcédulát kapnak majd, ezután pedig időpontot kell kérniük a megfelelő klinikán a vizsgálat elvégzésére.

Hasznos tanácsok gyermekkori hasmenéses, hányásos megbetegedésekre

Közélet  ,   2013. augusztus 23. péntek 
 2 592

A nyári melegben gyermekeinkkel gyakran megyünk fürdőbe, vízpartra, kirándulunk a családdal. Ilyenkor előre elkészített, vagy éttermi, étkezdei ételt fogyasztunk. A meleg időben hamarabb romlanak az ételek, így gyakrabban előfordulhat, hogy hasmenéssel, hányással járó betegséggel kell szembenéznünk. Erre az esetre próbáltam összefoglalni a megfelelő teendőket dr. Dávidházi Éva debreceni gyermekorvos és az édesanyák tapasztalatainak segítségével.
Hasmenés és hányás esetén a folyadékveszteség miatt elsősorban a kiszáradástól kell megvédeni gyermekünket. Fokozottan igaz ez, ha a hasmenést, illetve hányást magas láz kíséri. A hathónaposnál fiatalabb babánkat ezért ilyen esetben azonnal orvoshoz kell vinnünk.

Sokan nem tudják: a betegek jogai

Közélet    2013. augusztus 23. péntek 
 386

Olyan jogaink is vannak amelyekről sajnos senki nem tájékoztat minket. Egy egyszerű példa: a betegek jogairól, az egészségügyi ellátásunkra vonatkozó lehetőségekről nagyon kevés orvos informálja a pácienseit.

Lássuk csak, milyen lehetőségei vannak a kisembernek, ha már egyszer a fehér köpenyesek szolgáltatásait kell igénybe vennie! A 2006/95. számú törvény rendelkezései alapján, a biztosítottaknak joguk van igénybe venni egy alapbiztosítási csomagot az egészségügy keretén belül, amit az egészségügybiztosítási pénztár és a különböző intézmények, háziorvosok között köttetett.

Tudjunk meg többet a városi szakorvosi rendelőről

Közélet  ,   2013. augusztus 23. péntek 
 1 177

Működő szakorvosi rendelővel büszkélkedhet az Érmellék, már több szakterületen is folyik a betegellátás. A következőkben az Érklinika programjáról, az orvosi gárdáról és az árakról tudhatnak meg többet a kedves olvasók, illetve a jelen pillanatban zajló akciókról és kedvezményekről is olvashatnak.

Mindennap 8–10 óra között laboratórium várja a klienseket. A rendelő különleges ajánlata, hogy öt kifizetett laboratóriumi vizsgálat után további 15 vizsgálat közül hármat kiválaszthat, amit ingyen elvégeznek. A gyermekek számára is készültek kedvezménnyel, augusztus 15-től szeptember 30-ig az óvodásoknak kötelező széklet- és torokváladék-vizsgálatot végeznek 24 lejért, azaz fél áron az eredeti 47 lej helyett.
Kedden sebész szakember, dr. Sorin Tabaco rendel 14 órától, amíg betegek vannak. A margittai kórház orvosa ultrahangvizsgálatot is végez, egy konzultáció 50 lejbe kerül.