Olyan jogaink is vannak amelyekről sajnos senki nem tájékoztat minket. Egy egyszerű példa: a betegek jogairól, az egészségügyi ellátásunkra vonatkozó lehetőségekről nagyon kevés orvos informálja a pácienseit.

Lássuk csak, milyen lehetőségei vannak a kisembernek, ha már egyszer a fehér köpenyesek szolgáltatásait kell igénybe vennie! A 2006/95. számú törvény rendelkezései alapján, a biztosítottaknak joguk van igénybe venni egy alapbiztosítási csomagot az egészségügy keretén belül, amit az egészségügybiztosítási pénztár és a különböző intézmények, háziorvosok között köttetett.


Miről is szól ez? Létezik egy alapszolgáltatási csomag, amelyet a biztosított igénybe vehet a háziorvosától, amely magába foglalja a biztosítottak be- és kiutalását a különböző egészségügyi intézményekbe vagy intézményekből, orvosi felügyeletet és beteggondozást a páciens lakhelyén, gyógyászati készítmények, egészségügyi kellékek-eszközök felírását, valamint a különböző tájékoztatási lehetőségeket.
A biztosítottak igénybe vehetik ezt az alapcsomagot betegség vagy baleset esetén, melynek időtartama a betegség kezdetétől, vagy a baleset megtörténtétől egészen a gyógyulásig tart.

 
Ahhoz, hogy bárki is élhessen a fent említett lehetőségekkel, elsősorban szerepelnie kell valamely háziorvos nyilvántartásában biztosítottként. Csak és kizárólagosan a biztosítással rendelkező igényelhetnek bármilyen egészségügyi ellátást. Kivételt képeznek a sürgősségi ellátásban része-sülők, valamint a terhesgondozást igénybe vevő személyek.
Bárki, akinek nincs háziorvosa, egyszerűen egy kérelem, személyazonossági igazolvány fénymásolata, biztosítást igazoló okirat benyújtásával igényelheti a számára megfelelőek tűnő doktor szolgáltatásait.
Amennyiben bármilyen okból kifolyólag arra kényszerül a biztosított, hogy lecserélje háziorvosát, azt postai szolgáltatás igénybevételével megoldja az új és a régi „szolgáltató”.

 
Azokban az esetekben, ahol újszülött érkezik a családba, a háziorvos köteles meglátogatni a csecsemőt a kórházból hazatértekor, egy hónapos korában vagy bármikor, amikor a gyermek állapota ezt igényli.
A csecsemőgondozás különböző időszakokban vizsgálatokat követel meg a háziorvostól. A szülőknek kötelező módon a gyermeket időszakos ellenőzésekre kell elvinniük, mint például két hónapos korukban, amikor is hatféle védőoltást kap, továbbá négy hónapos korban, amikor az ellenőrzésen kívül ötféle védőoltást adnak. Hat hónapos korban küldi a háziorvos csípőficam-ellenőrzésre, és újabb hatféle oltást kap a kis páciens. Az egy évet betöltött gyermek kap egy 5+1-es oltási kombinációt.
Egyéves kor után ritkulnak a kötelező ellenőrzések. 15 hónaposan és 18 hónaposan kell meglátogatni a háziorvost, ha egyéb okok ezt nem követelik meg, amikor is a háziorvos elvégzi a kötelező vizsgálatokat.
A két évet betöltöttek számára az évi egyszeri ellenőrzés a javasolt, a háziorvos részéről 18 éves koráig.

 
Felnőttekre szintén az évi egyszeri kivizsgálás a javasolt, az előre nem látható megbetegedéseken kívül. A háziorvos vérnyomás- és vércukorszintméréssel (ez fizető szolgáltatás) egészítheti ki lehetőségeit.
Otthoni beteggondozást indokolt esetben végez csak a háziorvos vagy ha sürgősségi esetről van szó.
Esetenként és azok számára, akik ezt igénylik, családtervezési vagy életmód-változtatási tanácsokkal is szolgálhat a kedvenc fehér köpenyesünk.

 
B. J. R.