Idén négy natúr erős emberek nemzetközi versenyről tértek haza dobogós helyezéssel és számos díjjal a székelyhídi Todoszi Öcsi Toldó által edzett fiúk: Bátori Szabolcs (Székelyhíd), Halász Ádám (Csokaly), Kiss Attila (Csokaly) – aki már világbajnoki harmadik helyezést is elért –, valamint Molnár Dénes (Hegyközszentmiklós). Edzőjük, Todoszi Öcsi alelnöke annak a Magyarországon megalapított Natúr Erős Emberek Világszövetségének (World’s Natural Strongman Federation), melynek elnöke Fekete László (erősportoló, többszörös bajnok a magyar erős emberek versenyén, világversenyek résztvevője,1988 és 2012 között Magyarország legerősebb embere – szerk. megj.).

A szervezet – melynek a világ számos országa tagja – nem titkolt célja, hogy ezt a versenyszámot felvetessék az olimpiai játékok listájára. Ha ez a kezdeményezés megvalósul – és talán ez nem csak egy álom –, akkor Romániából az ötkarikás játékokra a Toldó által 2018-ban alapított székelyhídi egyesület közreműködésével lehet majd kijutni. Ahhoz, hogy valaki natúr erős emberré váljon, talán a genetika a legfontosabb, s ha ez adott, akkor kitartásra és sok edzésre van szükség, ezért sem könnyű az utánpótlás biztosítása. Ennek érdekében a Natúr Erős Emberek Világszövetsége különböző utánpótlásprogramokat szervez, és aki szeretné, különböző versenyeken próbálhatja ki magát.


Írta: Ér hangja