Több program is indult egyszerre különböző helyszíneken szombaton délelőtt 10 órától, a városnapok harmadik napján.
Autós ügyességi versenyt rendeztek a Petőfi Sándor Elméleti Líceum előtti téren. A résztvevők már a verseny előtt kíváncsian fedezték fel a pálya akadályait, amiken később ügyesen és minél kevesebb idő alatt kellett végigvezetniük. A nézők izgatottan várták a verseny kezdetét, és később annak kimenetelét. Minden versenyző kiemelkedően teljesített, a legügyesebbeknek az egyaránt Peugeot-kocsi kormánykerekénél ülő margittai vendégautósok, a győztes Kürti Zsolt és az őt követő Mészáros Sándor bizonyultak. A harmadik helyen a székelyhídi Nagy Csaba (Volkswagen) végzett.
Ugyanebben az időben, majdnem ugyanazon a helyszínen – most kicsit belépünk az iskola falain belülre – szép számú résztvevővel elindult a kártyaverseny. A versenyzők szerencsét remélve forgatták a paklikat. A snapszerjáték közismerten „cruce” névű változatában mérték össze tudásukat a 15 és 80-as korosztály közötti vetélytársak. A legjobb játékos George Borodan lett, majd Madarász Gábor és Todoszi László (Öcsi), mindhárman székelyhídiak.
A sportpályán labdarúgó-bajnokságot tartottak 12 és 15 év közötti gyerekeknek, ahol a megyeközpontból érkeztek vendégek mérkőztek meg városunk ifjaival. A szülők, valamint a hatalmas adag adrenalinnal telt szurkolók nem hiába biztatták a lurkókat, hiszen a végeredmény Székelyhíd–Nagyvárad 3-2 lett.
A központi vendéglőben sakkversenyen „tornáztatták” agyukat a kedvet kapó fiatalok és felnőttek egyaránt. Csend és nyugalom uralkodott a teremben, azonban kis feszültséget is lehetett érezni, amilyen hangulat kialakulhat az ehhez hasonló versenyeken. Az elmesport-vetélkedő győztesei: ifi kategória: 1. Braun Dávid (Székelyhíd), 2. Kiss Marcell (Magyarország), 3. Martin János (Magyarország); felnőtt A csoport: 1. Magyar Norbert (Magyarország), 2. Bodnár István (Magyarország), 3. Gulácsi Mihály (Érmihályfalva); felnőtt B csoport: 1. Vass László (Magyarország), 2. Gardó Ferenc (Székelyhíd), 3. Szabó Lajos (Magyarország).
https://www.facebook.com/erhangja/videos/1980070192068292/
Írta: Csorba Roland


Vélemény, hozzászólás?