Mátyás király személyiségére összpontosultak a huszadik Kurutty vetélkedő feladatai az igazságos uralkodónak szentelt emlékév jegyében. A kisiskolásoknak szóló általános műveltségi megmérettetés körzeti szakaszának március 10-én a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum adott helyet.

A Kurutty-feladványok Mátyás korára, a nép körében járó igazságosztó királyról szóló népmesékre – Gergő juhász kanala, Mátyás király meg az okos paraszt, Mátyás király és a székely ember lánya – alapoztak. Hét csapat mérte össze a tudását: Érszalacsról a Nosza-Brekik és a Gyurgyalagok, Székelyhídról a Betűvetők, Csipet-csapat, Észbontók, Gézengúzok és Sürgő-forgók négy-négy lelkes versenyzője.
A gyerekek különféle műveltségi területeken mérték össze tudásukat, ismereteiket, rátermettségüket, tehetségüket: művészetek (zene és rajz), állatvilág, matematika, anyanyelv, idegen nyelv (angol), valamint ügyesség.

A zenei próbában a csapatok bemutatkoztak, majd elénekelték a csapatindulót, később meseillusztrációt készítettek, melyen Mátyás ünnepi, terített asztalát, valamint kötelező módon magát a királyt és meghívott vendégeit, Gergő juhászt, az okos parasztot és a székely leányt kellett ábrázolni.

Bár versenyről volt szó, de a játékosság sem hiányzott a vetélkedőn.

Az állatvilággal kapcsolatos próba két részből, egy közös tesztből, valamint villámkérdésekből állt, mindkettő a mesékben megjelenő állatokkal kapcsolatos (ló, kopó, vadkan, sólyom stb.). Ez elég kemény diónak bizonyult, néha még a zsűrit is zavarba hozta. A matematika és a két korosztályra differenciált anyanyelvi teszt már jóval hozzáférhetőbbnek, megszokottabbnak tűnt a meséket jól ismerő gyerekek számára.

A csapatok talán legjobban az idegennyelv-próbát élvezték, egy-egy mesejelenetet elevenítettek meg angol nyelven, természetesen jelmezekben, no meg az ügyességi próbát, ahol mindenki kedvére kiélhette fantáziáját is.

A több órán át zajló, fárasztó, de ugyanakkor nagyon érdekfeszítő vetélkedő végén a Cservid Levente Imre, Pál Edit Éva, Bokor Erzsébet Márta, Gellén Beáta Gizella és Erdei Ferenc összetételű pedagóguszsűri az elért pontszámok alapján a két érszalacsi csapatot ítélte a legjobbnak: a Pál Bálint, Varga Réka, Herceg Bálint és Pál Evelyn Alexandra összetételű Gyurgyalagokat, valamint a Nagy Zsófia, Nagy Regina, Barabás Balázs, Beke Szintia alkotta Nosza-Brekik elnevezésű csapatot. Valamennyien az érszalacsi Balaskó Nándor Általános Iskola elemis tanulói. ők képviselik körzetünket az idei Kurutty megyei szakaszán. Gratulálunk a csapatok tagjainak és felkészítőiknek is! Sok sikert a megyei és az országos megmérettetésen. Jó volt veletek együtt kuruttyolni!


Írta: Ér hangja