A háromnapos rendezvénysorozat nyitónapján a városi múzeum adott otthont annak a képzőművészeti kiállításnak, amelyen Kerekes Terézia könyvtárvezető méltatta az alkotókat. Kustán Erzsébet jutából készített faldíszei változatos formavilágukkal szemet gyönyörködtetők.

Angyal Olívia az alkotás misztériumát kutatja kísérleti jellegű munkáiban. Árus Tündétől egy dinamikus színes kompozíciót, valamint egy visszafogott színvilágú tájképet tekinthettek meg az érdeklődők. Berszán László ezúttal portréfestői képességét villogtatta meg. A több szakmai díjjal elismert, székelyhídi születésű, jelenleg Debrecenben élő közismert művész, Csórján Melitta ezúttal két olajképet tárt a tárlatlátogatók elé. Domahidi Krisztina modern kerámiainstallációval rukkolt elő. Elek Ibolya képein átsüt a mély vallásosság. Juhász Csengele kisméretű finom vonalvezetésű olajképeket használt az önkifejezés eszközéül. Juhász Imre nagyméretű portréi látványosak és egyben meghökkentők is, mély érzésvilágról tanúskodnak. Kerekes Zsuzsa stilizált állatfigurái egy letisztult formavilág lenyomatai. A sokak által szeretett néhai Kerekes Géza két olajképében is gyönyörködhettünk. Szilágyi László fába vésett munkákat és egy olajképet állított ki, amelyek nagy mesterségbeli tudásról árulkodnak. Szilágyi Orsolya olajképei úgy színvilágában, mint kifejezőerőben figyelemreméltók. A tárlatanyag gazdagságához ezúttal hozzájárult a létavértesi alkotótábor, nyíradonyi és gyermelyi alkotók, valamint Parrott Gábor Hajdúböszörményből. Emellett megtekinthették a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum fotókörének legfrissebb munkáit is.

A Székelyhídról elszármazott, ma Magyarországon élő Fazakas Sándor gyökérszobrász egy külön teret kapott munkái számára. A Szent László-emlékév alkalmából nagy királyunkat ábrázoló büsztöt is hozott magával, amit Székelyhídnak adományozott. Az est záró részében a nagykágyai középiskola NagySzakSzínTár színjátszócsoportja lépett a közönség elé.

 

Mészáros Elek


Írta: Ér hangja