A Petőfi hét nyitóeseményeként a tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezték Az Érmellék kincse: a Biblia című kiállítást a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban.A kiállítás megnyitója keretében tisztelegtek Szabó József emléke előtt, aki életében minden fontos székelyhídi eseményen jelen volt és lelkesen szavalt a jelenlévőknek, és amikor eljött az ideje, csöndesen hagyta el a földi világot.

A kiállítás szervezője, Nemes Irma vallástanárnő megnyitóbeszédében Ravasz László bibliafordító református püspöktől idézett, majd többek között azt is elmondta, hogy ezzel a rendezvénnyel kívánnak nagyon szerényen hozzájárulni a november 11-én kezdődött Luther-emlékévhez.

Már maga a kiállítás szervezése is didaktikai célokat szolgált, hiszen az Érmellék kincsét maguk a diákok kutatták fel. Az ilyen kutatás sok izgalmat hozhat a diákok számára, ugyanakkor a könyvek szeretetére, megbecsülésére neveli őket.

Az eredeti háziszőtteseken elhelyezett könyvek között láthattunk régi bibliákat, imádságos zsebkönyveket, csatos imakönyveket, képes bibliákat és lexikonokat is. A kiállított bibliák és könyvek különböző magángyűjteményekből származnak. Sokhoz kötődnek érdekes, izgalmas történetek is, mint például annak a bibliának a története, mely megjárta a szibériai hadifogolytábort és pár lapja megsérült, mikor a tulajdonosa egy virágot préselt le benne, hogy azt hozza haza szerető feleségének.

Az ünnepélyes megnyitó színvonalát emelte az iskolakórus előadása Orosz Otília Valéria tanárnő vezetésével.


Írta: Tiponuț Tibor