Fából készült használati eszközök tárlata

Faragott csodavilág címmel nyílt időszaki kiállítás a székelyhídi múzeum emeleti termében. A kiállításon dr. Rozsnyai István vértesi magángyűjtő faragással díszített háztartási és egyéb eszközökből álló gyűjteménye látható. A különleges tárlatot Szűcs György muzeológus, az ottományi kiállítóház vezetője nyitotta meg, aki mondandójában kiemelte, hogy a kiállított tárgyak azt az embert mutatják be, amely használati tárgyain keresztül üzenetet akart közvetíteni. Üzenetet készítőről, használóról, korról és a díszítések által még az emberi érzésekről is. Hiszen a kiállítási tárgyak között találunk olyan talpas guzsalyt, amely nem csak a szövés egyik kelléke volt, de mintája és színezése azt is elárulja nekünk, miként lett az egyszerű használati tárgyból érzésekkel felruházott szerelmi ajándék. De ilyenek a szépen faragott mosósulykok, mángorlók Kalotaszegről és a Dunántúlról, illetve az alföldi és a somogyi pásztorok maguk faragta ivócsanakjai, borotvatokjai, kanászkürtjei és a méltán híres debreceni mézeskalácsos mesterség emlékei, a különböző formájú és mintázatú ütőfák.

A szakszerű tárlatvezetést és az ehhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokat a Vértesi Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény munkatársai végezték, akiknek nem titkolt célja az, hogy a fiatal generáció bepillantást nyerjen a nagyszülők, dédszülők egykori mindennapjaiba, megismerve az általuk használt eszközöket, a rajtuk található díszítményeket, motívumokat.

Nagyon fontos a népi tárgyi kultúra gyermekekkel való megismertetése, hiszen a száz-kétszáz évvel ezelőtt használt eszközöket a mai iskolás korú generáció szinte egyáltalán nem ismeri. Érdekes belegondolnunk, hogy akár az elkövetkezendő száz évben az unokáink már a kagylós telefont fogják csodálkozva nézni a múzeumokban, vagy talán már a táblagép is múzeumi tárgyként lesz kiállítva.

Bizony rohan az idő, és ezzel együtt fejlődik a tudomány, a technika, mely mára már életünk minden területére befurakodott. Talán épp ezért örvendett nagy látogatottságnak a Faragott csodavilág, hisz a tárlatvezetés alatt, a tárgyak bűvöletében kicsit kikapcsolhattunk a rohanó világ sodrásából és bepillanthattunk őseink egykori talán nyugalmasabb és egészségesebb világába.
 
1

A Faragott csodavilághoz kapcsolva a kiállítást látogató iskolások kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, melyen a bútorfestés világába tekinthettek be. A Rozsnyai István-gyűjtemény munkatársai több múltbéli mesterséget felelevenítő múzeumpedagógiai foglalkozást is tartanak, mint a dédszüleink edényeit vagy az alföldi pásztorok életét megismertető interaktív előadás, de agyagozás, nemezelés, gyertyamártás, tarsolylemez-domborítás is igényelhető, melyeket pedagógusokkal egyeztetve szívesen áthoznak a székelyhídi és környékbeli iskolások számára is.
A mostani kiállítás nyitóünnepségén kalotaszegi népdalok előadásával közreműködött a Béres Csilla zenepedagógus által vezetett Székelyhídi Búzavirág Népdalkör.

2

A Faragott csodavilág című kiállítás eszközökön, tárgyakon, esetenként történeteken keresztül, egy másfél századdal ezelőtti világot tár a látogató elé. Mindez viszont csak úgy válhat teljessé, ha azt Önök, látogatók, a saját – ha nem is faragott, és nem is mindig csodás –, de mindenképpen saját és belső világukon keresztül tudják a magunkévá tenni. Mindezt megtehetik a székelyhídi múzeum épületében munkanapokon 8–16 óra között egészen július végéig.


Írta: Fekete Katalin