^ Vissza Fel

Több mint hétszáz nedű versengett a nemzetközi pálinka- és párlatversenyen

Mozaik  ,   2024. február 26. hétfő 

Idén másodszorra szervezték meg a Blisseva Partium Spirit Award nemzetközi pálinka- és párlatversenyt február utolsó hétvégéjén, a tavalyi sikert követően. A Partium legnagyobb és legrangosabb ilyen jellegű megmérettetésén a bíráló bizottságnak nem kevesebb, mint 713 (!) kiváló minőségű párlatból és pálinkából kellett kiválasztani a legjobbakat. Nagy Botond, az Érmelléki Pálinkakultúra Egyesület elnöke kifejtette: fő céljuk a pálinkakultúrát kicsit átalakítani az emberek fejében, illetve a pálinkaversenyeken emelni a párlatok minőségén, hiszen a piaci igények alapján is a hangsúly egyre inkább a minőségi termékeken van. A Blisseva verseny azért is számít különlegesnek és egyedinek, mert olyan 100 pontos bírálati rendszerben működik, amelyet eddig csak a legkomolyabb szakmai versenyeken használtak.

Borlaboratóriumot avattak Székelyhídon

Közélet  ,   2024. február 25. vasárnap 

Lehetőség a helyi szőlős- és borkészítő gazdáknak – Újabb mérföldkőhöz ért a partiumi borászat

Ünnepélyes keretek között felavatták az érmelléki borászati központot február 23-án Székely­hídon. A magyar kormány Schams Ferenc Tervének támogatásával megvalósult projektben az egykori kórház épületét teljesen felújították, így korszerű környezetben működhet városunkban az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének székháza. A telek, ahol a borászati központ épülete is található, egykor a Stubenberg grófi család birtoka volt. A kommunizmus ideje alatt az épület kórházként működött egészen a rendszerváltás utáni évekig, amikor is anyagi okokból kifolyólag 1996-ban bezárták.

A gyümölcsfák metszéséről tudhattak meg többet az érmelléki gazdák az érolaszi bemutatón

Mozaik  2024. február 13. kedd 

Idén is gyümölcsfametszési bemutatón vehettek részt Érolasziban a téma iránt érdeklődők február 9-én pénteken. Az esemény főszervezője a Partiumi Falugazdász Hálózat képviseletében Antal József falugazdász, a meghívott előadó pedig Huszár Antal falugazdász, akik Smid Lóránd gyümölcsösében mutatták meg, hogyan kell helyesen megmetszeni a gyümölcsfákat, illetve hogyan lehet a különböző koronákat kialakítani. A metszés során fontos, hogy mely ágakat távolítják el a fákról, éppen ezért nagy odafigyelést és nem utolsó sorban sok évnyi tapasztalatot igényel. Ugyanakkor az is elmondható, hogy bár a fametszésnek megvannak a maga alapszabályai, mégis minden gazda kicsit másképp, a saját ízlése szerint végzi el.

Megkapta a közösségi tér berendezésére szánt eszközöket a Pro Érolaszi Egyesület

Mozaik  2024. február 9. péntek 

Laptoppal, videóprojektorral, fekete-fehér multifunkcionális nyomtatóval és egy mikrofont is tartalmazó hordozható akkumulátoros hangosító rendszerrel gazdagodott a Pro Érolaszi Egyesület. Mint arról korábban már beszámoltunk, az egyesület sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályáztatónál. A megnyert összegből olyan eszközök beszerzése volt a cél, melyek alkalmasak egy közösségi tér felszerelésére és berendezésére. Közösségi házukat, melyet a székelyhídi polgármesteri hivatal bocsájtott a rendelkezésükre, folyamatosan renoválják és szépítgetik, ez azonban eddig még jóformán üresen várta, hogy a közösség szolgálatára legyen. Az ott élőknek nagy szükségük van egy olyan térre, ahol gyerekek, fiatalok és felnőttek találkozhatnak, aktív időt tölthetnek együtt, tapasztalatokat cserélhetnek.

Zsúfolásig megtelt a színház a Zenede koncertjén

Kultúra    2024. február 2. péntek 

Fergeteges hangulatú koncertet adott a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum január 29-én a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színházban, amely a csapat idei erdélyi turnéjának első állomása volt. Az interaktív zenetörténeti előadással egybekötött koncert során több mint 500 helyi és környékbeli diák ismerhette meg jobban a magyar és a nemzetközi XX. századi zenetörténelem legnagyobb rock- és poplegendáit. A program művészeti vezetője, Bordás József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett dobművész és Artisjus-díjas zenepedagógus kifejtette lapunknak, hogy a programsorozat tizenkét éves fennállása óta, a tavaly szeptemberben indult az őszi turnét is beleszámítva az írás pillanatáig több mint 218 ezer gyermek láthatta és hallhatta a Házhoz megy a Zenede könnyűzenei előadás-sorozatát.

Jótékonysági bállal ünnepelték a magyar kultúra napját Székelyhídon

Kultúra    2024. február 1. csütörtök 

Idén is a magyarság összefogásáról és az emberi szívekben lakozó segítő jószándékról tanúskodott a magyar kultúra napi bál

A sokéves hagyományoknak megfelelően idén is jótékonysági bállal ünnepelték Székelyhídon a magyar kultúra napját január 27-én. E jeles alkalom már a rendezvény létrehívása óta szorosan összefonódik a jótékonykodás fogalmával: most is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett helyi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlották fel a bálon megtartott jótékonysági licitből befolyt összeget, mely ezúttal meghaladta a 33 000 lejt.

Az érkezőket Béres Csaba polgármester és Csuka József alpolgármester pezsgővel fogadták az alkalomhoz illően elegánsan és ízlésesen feldíszített múzeum épületében. A vendégek érkezését követően az ünnepi társaság közösen elénekelte a Himnuszt, majd elsőként Béres Csabát, a település polgármesterét szólították a mikrofonhoz, hogy hivatalosan is megnyissa a XIV. Magyar Kultúra Napi Jótékonysági Bált. Miután köszöntötte a jelenlévőket, beszédében kihangsúlyozta, hogy „a kultúra nemcsak tudást és műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is.