A megvalósult projektek és jövőbeli tervek révén élhető, kellemes településsé válik városunk és környéke
Mindannyiunk életében folyamatok vannak. Az a környezet, ahova születünk, nagymértékben befolyásolja szokásainkat, értékrendünket, viselkedésünket és még sorolhatnám, életünk során mi mindenünket. Egy biztos, sem járni, sem olvasni nem egy nap alatt tanulunk meg, hanem mindenki saját képessége szerint egy bizonyos IDŐ alatt sajátította el a tudás bizonyos szegmensét. Az idő viszont, mint ahogyan tudjuk, relatív. Relatív, hiszen ugyanaz a perc képzeletünkben nem úgy telik a munkahelyünkön, mint nyaralás közben, vagy a számunkra kellemetlen ember társaságában nem úgy peregnek a homokszemcsék, mint szüleinkkel, gyerekeinkkel egy társaságban. Valahogy ilyennek látom a közösségfejlesztést is. Folyamatnak. Folyamatnak, amely során mindig az időből és türelemből van a legkevesebb, mindig azt érezzük, hogy ezt a dolgot sokkal hamarabb meg lehetett volna valósítani, de ha a türelmetlen gondolatmenet végén mindent lecsontozunk, akkor rájövünk, hogy az a bürokrácia, amivel ebben az országban szembe kell nézni, csöppet sem könnyíti meg az iskolai, települési, megyei vagy országos vezetők dolgát. Mint ahogy az egyszerű ember dolgát sem. Az elmúlt négy évben, ami a város – és ez alatt a Székelyhídhoz tartozó falvakat is értem – fejlesztését illeti, elmondhatjuk, hogy vannak látványos előrehaladások, vannak hiányosságok, vannak megvalósult projektek, vannak tervek és van olyan fejlesztési stratégia, amely hosszú távon mindenképpen városunkat vonzó, lendületes, élhető, kellemes településsé teszi, minden jelenlegi nehézség ellenére. Én ebben hiszek, ezt tudom, ezt vallom. Hogy miben sikerült lépéseket tennünk az elmúlt négy évben, engedjék meg, hogy az alábbiakban felsoroljam.