Az előző számunkban elkezdett összeállítás befejező részében részleteket közlünk Nánási Zoltán Székelyhíd történeti monográfiája (kiadta az Érmellék Egyesület, Székelyhíd, 2003) című művéből.
(folytatás előző lapszámunkból)
Az előbbiek arra világítanak rá, hogy a sok helyen fellángolt nemzetiségi ellentétek, sőt a kíméletlen összeütközésekkel szemben a forradalom és szabadságharc még haldoklásának pillanatában is egyesítette az együtt élő nemzeti sajátosságokkal rendelkező, a haza és a szabadságharc megmentésére áhítozó érmelléki embereket. Az összeírásokba foglalt népfelkelők elindulására már nem kerülhetett sor.
Augusztus első napjaiban Debrecen környékén összeroppant a honvédsereg. Az egész fronton visszavonulás kezdődött, a bal szárnyon Vámospércs, Nagyléta, Pocsaj, Bihar irányába. A sereg egy része Székelyhíd, Diószeg, Biharfélegyháza érintésével érkezett Váradra, de a túlerőben lévő orosz seregekkel szemben az összegyűlt honvédsereg nem is gondolhatott Várad megvédésére. Augusztus 7–9. között Rüdiger tábornok hadteste elérte és elfoglalta Váradot, amelyet rövidesen egész Bihar megye megszállása követett. A Nyírség és az Érmellék vidékét alig hagyták el az oroszok, augusztus közepén már az osztrák csapatok és a hatóság emberei jelentek meg, akik hozzákezdtek az új hatalom kiépítéséhez. Begyűjtötték a fegyvereket, a községházakban kifüggesztették Haynau parancsolatát, a császári Constitutiót. Figyelték a lakosok minden megnyilvánulását, a császári biztosok megfélemlítették az embereket.