Tóth Gardó Sarolta és Bensicz Ádám ezüstérmet szerzett a bukaresti karateversenyen

Újabb két kihívással kellett szembenézniük a Phoenix Sportegyesület versenyzőinek a román karatebajnokság után, amiről múlt havi lapszámunkban mi is beszámoltunk.

Előbb március 25-én vettek részt a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban a VI. Karatemaratonon, mely az elmúlt évek alatt Európa egyik legnagyobb különböző stílusszervezeteket magába foglaló, karateeseményévé nőtte ki magát. Idén hat ország, több mint 600 versenyzője futott neki az igazán embert próbáló megmérettetésnek, köztük tizenegy székelyhídi versenyző is. Hogy miért emberpróbáló? Alig 12 óra leforgása alatt harmincezer (!) karatetechnikát kell elvégezzenek a sportolók! Tették ezt tíz, egyenként 47 perces etapban, amikor is tíz-tízezer ütést, rúgást és ugyanennyi védést mutattak be. Guba József sensei (mester) legnagyobb megelégedésére minden sportolója teljesítette a kihívást, az ő szavai szerint állóképességeik határát feszegetve húzták végig „gyerekei” a napot. „Ez a karatemaraton olyan egy küzdősportolónak, mint egy atlétának a maratoni futás teljesítése” – zárta értékelését. A nap zárásaként minden egyes résztvevő éremmel, oklevéllel és emlékül egy kerámia vázával gazdagodott. De ennél sokkal többet érnek a tapasztalatszerzések, az élmények, a találkozások és ezáltal az ismerkedések. Az edző is így vélekedik erről, már most tudja, hogy nem ez volt az utolsó karatemaraton, amin részt vettek!

Alig pihenték ki magukat a versenyzők, április első hétvégéjén újabb verseny várt rájuk. Ezúttal Bukarestbe utazott a maroknyi csapat, hatan vágtak neki a Román Kupa küzdelmeinek.

A Román Kupa székelyhídi résztvevői Guba József edzővel

Tóth Gardó Sarolta a kadét lányok között két győzelem után „csak” a döntőben kapott ki, ott is mindössze bírói döntéssel. Saroltától különösen azért szép ez az eredmény, mert két év kihagyás után tért vissza, így még szebben csillog az ezüstérem. Bensicz Ádám a román bajnoksághoz hasonlóan a kupában is ezüstéremig jutott, pontozással maradt alul a fináléban. ő is és Sarolta is továbbjutottak az egri világbajnokságra, melyet októberben rendeznek majd meg.

A többi versenyző, Tivadar Andrea és Cser Yvette a junior lányok, Kovács Karola Boróka a mini kadét lányok, Erdődi Endre Sámuel pedig a junior fiúk között kényszerült búcsúzni már az első fordulóban.

Guba József így értékelt: „Sajnos gyakran azzal kell szembesülnöm, mint több bármelyik más sportágban edzősködő kollégámnak, a Székelyhídról más főiskolákba, egyetemekre távozó versenyzőimet nagyon nehéz pótolnom. Épp ezért is jó lenne az új és tapasztalatlanabb gyerekekkel, fiatalokkal még többet edzeni, a gyorsabb fejlődés elérése miatt, hisz némelyikükkel csak pár évet tudok együtt dolgozni. Ugyanakkor továbbra is hálás vagyok ezért, hogy a többször szűkös kerettel is sikerül szép eredményeket elérnem, így izgalommal és bizalommal indulunk neki az idei világbajnokságnak is” – mondta a Phoenix mestere.

 


Írta: Juhász György