Hosszú évekig nem mozdultak meg városunkban a Székelyhídi Törekvés egykori játékosai. Egyikük-másikuk néha kilátogat egy-egy hazai ötödik osztályú meccsre, de a legtöbbjük már csak a televízióban követi a pöttyös útját.
Épp a múlt havi lapszámunkban számoltunk be arról, hogy a harminc éve megyei ifjúsági bajnokságot nyert csapat újra összeállt egy emlékmeccs erejéig. Most örömmel számolhatunk be arról, hogy városunk néhány egykori focistája egy debreceni kispályás labdarúgótornán vett részt.

A Balló János, Csorján István, Hasznosi Imre, Juhász György, Költő Attila, Molnár Tibor, Puskás Öcsi és Szabó Csongor alkotta csapat másik öt együttessel harcolt a Vajda István Emléktornán az agráregyetem két műfüves pályáján. Tökéletes időjárási körülmények között léphettek pályára a negyvenöt év feletti csapatok, korukat meghazudtolva játszották végig a kétszer tizenöt perces mérkőzéseket. A székelyhídiak a házigazda Agrár és a Senior csapatokkal kerültek egy csoportba. A nyitómeccsen sajnos nem volt elég a 2-1-es vezetés sem, 4-2-re maradtak alul fiaink az Agrárral szemben. Aztán a Senior verte a házigazdákat 4-3-ra, így a Törekvésnek megmaradt az esélye a továbbjutásra. Hiszen egy esetleges győzelemmel körbeverés alakulhatott ki a csoportban, amikor a továbbjutást a gólarány dönti el. Egy kétgólos győzelemmel a Töri csoportmásodik, egy három gólossal vagy többel pedig csoportelső lehetett. Bármilyen más eredmény a kieséshez vezetett volna. Ennek tudatában a nap legjobb játékával rukkoltak elő „öregjeink”, 3-1-re múlták felül a Senior csapatát és csoportmásodikként jutottak a négy közé.

Mint később kiderült, jó lett volna rúgni még egy gólt, így az elődöntőben elkerülték volna azt a Gyulaházát, amelyik csoportjában a két meccsen nem kevesebb mint tizennyolc gólt rúgott. A későbbi bajnok most is hatszor talált be a Töri kapujába, 6-1-gyel jutottak döntőbe, a székelyhídiaknak maradt a bronzmeccs. A másik ág vesztese, a Beugrók szoros meccsen maradtak alul, talán kicsit jobb erőben is voltak a mieinknél, nehéz fél óra várt a Törire. Ennek ellenére sokáig nálunk volt az előny, az utolsó két percben fordítottak a Beugrók és fél perccel a vége előtt egy góllal jobban álltak. De ekkor jött a csattanó, Kaszonyi elcsípett egy keresztpasszt, Puskásra passzolt, aki rögtön lőtt és az utolsó másodpercben egyenlített, jöhettek a hetesek. A büntetőpárbaj a hetedik párban dőlt el, nálunk Molnár, Szabó és Költő talált be, Juhász pedig négyet hárított, így minden várakozáson felül sikerült megszerezni a harmadik helyet. Külön kiemelnénk azt, hogy míg az ellenfelek mindegyike hetente legalább egyszer focizik, addig nálunk voltak olyanok, akik hosszú évek kihagyása után léptek pályára, így még szebben csillog az a bronzérem.

A döntőben az egész nap kiemelkedő, ma is öregfiúk nagypályás bajnokságban játszó Gyulaháza 12-2-re verte az Agrárt, és lett a torna bajnoka. A meccsek végén a csapatok pálinka, bor és sör kíséretében egy forró babgulyás mellett beszélték meg a hogyan tovább kérdését. Előreláthatólag még télen Hajdúnánáson találkoznak majd újra és minden bizonnyal nyár elején Székelyhídon is láthatjuk majd őket. Egy-két ember kell még ahhoz, hogy végre városunkban is alakuljon és állandóan működjön majd egy öregfiúk csapat. Hajrá Töri!


Írta: Juhász György