Feltételezem, hogy a cikkem címére a legtöbb felnőtt csak elmosolyogja magát, talán bevillan egy kép lelkes kisgyerekekről, akiknek piros ruhába bújt, pocakos nagyszakállú oszt apró ajándékokat. Pedig én most nem iskolákban, óvodákban megszervezett decemberi éneklésekről és ajándékozásokról szeretnék írni, rövid fejtegetésem sokkal inkább szól felnőttekről, mint gyerekekről, sokkal inkább szól felnőtteknek, mint gyerekeknek. Talán sokan azt sem tudják, honnan is ered az a kedves szokásunk, hogy december 5-én este a gyerekek kiteszik kifényesített cipőcskéiket az ablakba, melyekbe a Mikulás reggelre a jóknak édességet csempész, a rosszaknak pedig virgácsot. Lássuk hát mikor, s mivel kezdődött el a mikulásozás hagyománya s mivé lett mára.

 

 

A IV. századi legenda szerint a lükiai (latinosan Lycia, római provincia Kisázsiában) Myra városának püspöke három hajadon leány segítségére sietett. A lányok apjának nem volt elég pénze ahhoz, hogy megházasítsa lányait, így azokra örök hajadonság és prostitúcióra való kényszerülés várt volna, ha a fent említett jólelkű püspök nem csempészett volna az éj leple alatt egy-egy arannyal teli erszényt az ablakukba. Mindezzel háromszor ajándékozta meg a lányokat, egyes változatok szerint három egymás utáni évben, más változatok szerint három egymás utáni éjjel. Ami viszont mindkét verzióban egyezik, hogy a harmadik alkalommal a lányok apja megleste a titokzatos jótevőt, hogy köszönetet mondjon neki. Ám Miklós püspök erre csak annyit felelt, hogy egyedül Istennek tartozik köszönettel, nem pedig neki.Igazán szép történet, aminek azonban sajnos a lényege elveszett az idők folyamán.

 

Az önzetlen szeretet és segíteni akarás, az érték, amit a legendabéli Szent Miklós képviselt, mára elkallódott színes kacatok, agresszivitásra ösztönző számítógépes játékok, gyerekméretben legyártott csipkés melltartók és egyéb vacakok között. Vajon tényleg erre lenne szükségük a mai gyerekeknek? Azok a szülők, akik egész éven átgürcölnek, hogy gyerekeiknek anyagilag mindent megadhassanak, ám eközben elfelejtenek velük beszélgetni, vajon a decemberi ajándékozások alkalmával, csillogó, színes, drága limlomokkal pótolni tudják-e azokat az órákat, amikor kis apróságaik egy kis odafigyelésre, dicséretre, felvilágosításra vágytak volna? Sportkörökre, különórákra járatjuk gyerekeinket, új ruhát veszünk nekik, otthoni uzsonna helyett csokis kiflit, színes löttyöket mindennap, s azt hisszük ezzel mindent megteszünk azért, hogy szebb gyerekkoruk legyen, mint nekünk volt és hogy majd egyszer sikeresebb felnőttek legyenek, mint mi lettünk. De talán nem ártana néha meghallgatni a családunkban lévő gyerekek naiv csacsogását, időt szakítani rájuk főzés vagy tengeri szedés közben, bevonni őket a munkába, dicsérni vagy megszidni, ha a helyzet úgy kívánja, mert hiszem, hogy ezzel sokkal inkább hozzájárulunk ahhoz, hogy boldog gyerekek s majd egyszer boldog, kiegyensúlyozott felnőttek legyenek.Ne próbáljuk meg elaltatni lelkiismeretünket a drága ajándékok okozta gyerekmosollyal. Ajándékozzunk, de közben ne felejtsünk el a szívünkkel is odafigyelni, ne csak a pénztárcánkkal. Ez az én Mikulásom üzenete mindenkinek.

 

Pap Enikő