A Cser völgyi esővíz-elvezető rendszerrel elkerülhető lesz a 2008-ashoz hasonló katasztrófa

 

Esővíz-elvezető rendszert kezdtek el építeni idén ősszel Székelyhídon, miután kedvezően bírálták el városunk, a debreceni önkormányzat, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közös pályázatát. Az Esővíz-elvezető rendszer létesítése Székelyhídon című, 568 075,2 eurós összköltségvetésű projekt a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2011 keretén belül valósul meg. Emlékezetes, hogy 2008 júliusában óriási árvíz öntötte el Székelyhidat az esőzések következtében. Ekkor a Nagyvárad–Szatmárnémeti 19-es nemzetközi úton körülbelül 40 centiméteres víz hömpölygött keresztül a református templom, illetve a Szík irányába. Az árvíz következtében körülbelül kilencven ház rongálódott meg, sőt két ház össze is dőlt.

Az ilyen és ehhez hasonló problémákra fog megoldást jelenteni a most épülő esővíz-elvezető rendszer. Béres Csaba polgármester kérdésünkre elmondta, az volt a céljuk, hogy felépítsenek egy úgynevezett lassítógátat a Cser völgyre, ami 54 hektáron, valamint a Kiskút völgyére, ami 150 hektáron gyűjti össze a vizet. A vízelvezető rendszer egészen pontosan két gátat foglal majd magába, ezeknek zsilipjeit esőzések alkalmával fel lehet majd húzni, így összegyűjtik a csapadékot, melyet fokozatosan leengednek majd, ha a víz viszszahúzódik a gyűjtőterületről. Miután októberben sikerült beszerezni az összes szükséges engedélyt, a hónap közepén már meg is kezdték a munkálatokat, melyet 2012 októberében kell a megbízott cégnek, a nagyváradi Gavella Kft.-nek befejeznie. Ennek értelmében, hamindenterv szerint halad, jövő ősszel már nem kell több száz székelyhídinak attól rettegnie, hogy a víz kárt tehet az otthonában.

 

 

Pap Enikő