A Draveczky család az egyik ősi nemesi család Biharban. Több birtokkal rendelkeztek környékünkön, például a gálospetri Draveczky-kastély is az övék volt, mely a közelmúltban a Dévai Szent Ferenc Alapítvány birtokába került.
Székelyhídon a Draveczky család leszármazottja, Draveczky Zoltán lakott feleségével, Annával és egyetlen leánygyerekükkel, Ilonával. Ilona nemes természete már fiatal korában megmutatkozott. Visszaemlékezéseiben megemlítette, hogy az esküvőjét mindig úgy képzelte, hogy tele lesz az udvaruk terített asztalokkal, melyeknél mind a szegény sorsú emberek foglalnak majd helyet. Az elképzelésben mulatságos volt, hogy vőlegényt sosem álmodott maga mellé, csak a szegényeket, akiken egész életében segíteni akart.
A világháború után a nemesi családok földönfutóvá váltak, üldözték őket, elvették birtokaikat, házaikat. Nem volt ez másként a székelyhídi Draveczkyek esetében sem. Ilona is megtapasztalta a szegénységet, a nélkülözést. Édesapja többször próbált visszaigényelni, legalább két szobát lakásukból, ahol meghúzhatnák magukat, de a válasz mindig elutasító volt. A lakást államosították, a kollektíva tulajdonában volt, előbb egy szőnyeggyárat, majd később, a rendszer bukása után a vízműveket helyezték el benne.

 
Ilona időközben felcseperedett és saját családot alapított Tóth Miklós tanítóval, akivel – habár saját gyerekük nem született –, mégis rengeteg gyereket tudhattak magukénak: a tanító úr az iskolában diákjait, Iluska néni pedig tanítványait, akiknek zongoraórákat adott. A gyerekek a zongoraleckék mellett egy szép, nemes világot ismerhettek meg általa. Már nem volt meg a régi ház, a birtok, egy egyszerű tömbházlakásban élt férjével. A rendszerváltás után a nagygazdák kártérítést kaptak, tíz hektár földet utaltak ki minden régi nagybirtokos családnak, ő ezt a területet Adonyban kapták meg.

 
A sok nélkülözéssel teli év után nem a mohóság vett erő rajta, hanem megvalósulni látta fiatalkori álmát, segíteni akart a rászorulókon. Iluska néni jó barátságban volt az egykori helyi református tiszteletessel, id. Gavrucza Tiborral, akivel sokat beszélgetett, akiben mélyen megbízott. A bizalom jeleként egy kézzel írott végrendelet által a református egyházra hagyatékozta összes ingó és ingatlan vagyonát. Álma egy szeretetotthon megalapítása volt, amelyhez még hosszú rögös út vezetett. Mikor az ismerősök, örökösödni vágyók megtudták, hogy összes tulajdonát az egyházra hagyatékozza, „kihűlt körülöttük a levegő” Megjelent az emberi önzés, kicsinyesség és kapzsiság, mély szakadékként tátongva az ő nemes, tiszta lelkével szemben.

 
Halála után egy hosszadalmas, többéves per vette kezdetét, mely végül a református egyház javára dőlt el ugyan, de időközben sajnos elveszett a holland Karmel International segélyszervezet támogatása. Ők nem tudták kivárni a többéves jogi kálvária végét, és végül máshol építettek gyermekotthont.
Az álom mégsem vált semmivé! A hosszadalmas peres időszakban is szegény sorsú családok lakták be, a Draveczkyek egykori családi házának üresen maradt szobáit, az egyház ez idő alatt is református ifjakat támogatott a birtokok utáni járandóságokból. Nemrégiben a református egyház megkezdte a munkálatokat, melyek valóra váltják majd a sokat dédelgetett álmot, öregotthont építenek majd az egykori Draveczky-házból.

 

Ér hangja
(id. Gavrucza Tibor nyugalmazott református lelkipásztor elbeszélése alapján)